Hírek Makó

Kezdetét vette az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntője Makón

Április 8 és 11 között zajlik majd a verseny, amelyen 68 diák adhat számot tudásáról, két szakmában. Az ország kiváló tanulóit Farkas Éva Erzsébet polgármester, Árva-Nagy Sándorné, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatója és Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára köszöntötte az ünnepélyes megnyitón.

Kincses Tímea portálunknak elmondta: nagy örömükre szolgál, hogy ebben a tanévben Makón rendezik meg az OSZTV döntőjét, amelyen 15 város – köztük Makó – 68 versenyzője küzd majd meg három kategóriában, pénzügyi- számviteli ügyintéző és vállalkozási és bérügyintéző szakmákban.

A HSZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának tagintézmény-vezetője továbbá hangsúlyozta: azért is örülnek a lehetőségnek, mivel ebben az évben ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a tagintézmény, így ezzel a rangos versennyel koronázzák meg az évfordulót. Mint megtudtuk, a résztvevők négy napon keresztül versenyeznek majd, szakmai vizsgát tesznek, így a legjobbak meg is kapják OKJ végzettségüket. Emellett pedig szabadidős programok is várják a diákokat, így Makót is megismerhetik, de Kiszomborra és Mezőhegyesre is ellátogatnak majd.

navigate_before
navigate_next

Farkas Éva Erzsébet köszöntötte a résztvevőket; a versenyzőket, a vendégeket és a versenybizottság tagjait, majd felelevenítette személyes kötődését az oktatáshoz és a 95. évfordulóját ünneplő intézményhez is, szólt annak sikereiről és érdemeiről, továbbá felidézte az alapító, Návay Lajos gondolatait is, illetve elismerését fejezte ki a felkészítő pedagógusoknak.

– Kedves versenyzők, önök a szakma legjobbjai az országban, az, hogy országos döntőre most városunkba érkeztek, már ezt mutatja. Bízom benne, hogy olyan komoly versenyszellemet, fair magatartást tanúsítanak majd egymás felé, amely arra fogja önöket ösztökélni, hogy a lehető legjobbat hozzák ki önmagukból, és ne csak önmagukból, hanem a versenytársaikból is – emelte ki a polgármester.

Árva-Nagy Sándorné, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatója a versenyzőkhöz szólt: beszédében a felkészülés útjáról és az előttük álló lehetőségekről és feladatuk fontosságáról beszélt. Mint fogalmazott, ez egy hosszú út, amelyhez ez a verseny egy fontos állomás.

– Akárhogy is alakuljon a végeredmény, számotokra már az, hogy itt vagytok, győzelem – hangsúlyozta, továbbá hozzátette: hiszen már a résztvevők a pályán vannak, nem is akármilyenen, az ország legjobbjai között, ezt követően felidézte a felkészítő tanárok munkáját is.

A verseny döntőjét Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára nyitotta meg, aki szólt a verseny és a győzelem viszonyáról, felidézve Nelson Mandala gondolatát, miszerint: “Sosem veszítek. Vagy győzök, vagy tanulok”, véleménye szerint ez a fajta győzelem a verseny legfontosabb üzenete. Az államtitkár továbbá hangsúlyozta: a verseny- és a vizsgadrukkot csak úgy lehet leküzdeni, hogyha az ember versenyezik és vizsgázik, ezeket a tapasztalatokat nem lehet megtanulni óra keretében tanulni, se tankönyvekből, se otthoni felkészülés során.