Belföld Publicisztika

Szinte csak Gyurcsányék mondtak nemet a családok és a fiatalok segítésére

Óriási többséggel, 176 igen, 10 nem szavazat, és 6 tartózkodás mellett fogadta el a parlament a kormány családvédelmi tervét. Nem a Demokratikus Koalíción múlt, de július 1-étől életbe lép a törvény.

– Eleinte ösztönösen felszólaltunk ellene, aztán kiderült, hogy a saját bázisunk 70 százaléka egyetért vele. Nem biztos, hogy az a legjobb stratégia, ha a saját bázisodat akarod megnevelni. – ezt mondta korábban az Indexnek egy szocialista forrás arról, hogy miért fogják valószínűleg megszavazni a miniszterelnök által bejelentett családvédelmi intézkedéseket.

Az előzetes várakozások szerint végül nem csak az MSZP, hanem a Jobbik, és az LMP, illetve a Mi Hazánk Mozgalomhoz tartozó független képviselők is megszavazták az intézkedéseket.

Ez valószínűleg nem véletlen, hiszen nem csak a szocialisták választóinak, hanem az egész országnak a túlnyomó többsége egyetért azzal, hogy a családok és a fiatalok felé csoportosítani a forrásokat az soha nem lehet rossz. Kivéve persze Gyurcsány Ferencet, aki ebben a kérdésben (is) nagyjából teljes mértékben szembemennek a valósággal, ő inkább saját 7+1 pontos javaslatcsomagot dobott be.

Igaz, ezek közül gyakorlatilag egyetlen pont az, ami konkrét anyagi segítséget biztosítana a családalapításhoz, a többinek elég kevés köze van hozzá, de nem baj.

Nyilván többek között ennek is köszönhető, hogy az ellenzék körében sem aratott osztatlan sikert a programja, és inkább nem őt, hanem a kormány elképzeléseit támogatták. Teljesen nyugodtan értelmezhetjük ezt a lépést úgy is, hogy a családok és fiatalok támogatásának kérdésében szinte a teljes ellenzék leszavazta Gyurcsányt, ami annak fényében mindenképpen szimbolikus, hogy a kormánynak a kétharmad birtokában nem is lett volna szüksége ellenzéki szavazatokra.

Olyan történt a parlamentben, ami nem sűrűn: az ellenzéki padsorokban is győzött a józan ész. Majdnem mindenhol.

A Fidesz frakció közleményben is reagált a Demokratikus Koalíció döntésére, amelyben azt írják Gyurcsányék a magyar családoknak semmit, bezzeg a migránsoknak mindent megszavaznak.

– A DK európai parlamenti képviselői az elmúlt években minden egyes brüsszeli migránspárti javaslatot megszavaztak, eközben a magyar parlamentben sorra elutasították a gyermekes családoknak szóló támogatásokat. Most is ezt teszik. Kormányzásuk alatt is mindig csak elvettek a gyermekesektől, eltörölték a családi adókedvezményt, az otthonteremtési támogatásokat, a hároméves gyest – áll a közleményben

Mivel a Demokratikus Koalíció döntését nem ártana legalább megpróbálni megmagyarázni a makói választóknak is, ezért ezzel kapcsolatos kérdéseinket feltesszük a párt választókerületi influencerének, Mucsi Tamásnak is.

 

Addig is nézzük azokat az intézkedéseket, amelyek a parlament mintegy 92%-nak belegyezésével lépnek életbe július 1-től:

Az állam készfizető kezesként felel a központi költségvetés terhére a 2019. július 1. és 2022. december 31. között megkötött hitelszerződések alapján folyósított, az úgynevezett babaváró támogatással nyújtott banki kölcsönökre. A maximum 10 millió forintos, kamatmentes babaváró támogatás szabadon felhasználható, házaspárok vehetik igénybe, ha a feleség legalább 18, de legfeljebb 40 éves, egyikük dolgozik vagy biztosított, büntetlen előéletűek és nincs adótartozásuk. A törlesztés legfeljebb 50 ezer forint lehet, de ha úton van az első baba, a várandósság 12. hetétől felfüggeszthető a visszafizetés. Ha csak egyetlen gyermek érkezik a családba, a hitel mindenképpen kamatmentes marad, de ha három utód születik, a teljes összeget elengedi az állam.

– A nagycsaládosoknak új, hétszemélyes autó vásárlásához legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást nyújt az állam, maximum a jármű árának 50 százalékáig.