Térség Top

Megújult Csanádalberti két legforgalmasabb útszakasza

15 millió forint belügyminisztériumi támogatásból és a község két és félmillió forintos önerejének köszönhetően újul meg a csanádalberti Jókai Mór és Dózsa György utcák egy-egy szakasza. Az, ahol a helybéliek közvetlen eljutnak Ambrózfalvára. A munkálatok a padkázással együtt már ma, legfeljebb holnap, kedden befejeződnek.

– 15 millió forintot belügyminisztériumi támogatásban részesült a csanádalberti önkormányzat, s e mellé önerőként még két és félmillió forintot biztosított a képviselő-testület, így 17 és félmillió forint összértékben újult meg a Jókai Mór és a Dózsa György egy része, melyen már nagyon rossz állapotba került útburkolata – mondta portálunknak Csjernyik Zoltán.

Csanádalberti polgármestere hozzátette, a munkálatok várhatóan a hét elején, azaz vagy ma, hétfőn, vagy holnap, be is fejeződnek, beleértve ebben azt, hogy a padkázásokat is elvégzi a kivitelező. Az úttestre nem festenek felezővonalat, hiszen azon eddig sem volt.

– A most újraaszfaltozott két útszakasz nagyjából háromezer négyzetmétert jelent. Ez a két utca legforgalmasabb a faluban, hiszen Ambrózfalvára nagyon sokan errefelé, s nem Pitvaros érintésével utaznak. S a temető felé is sokan mennek. S ezért került a legrosszabb állapotba is – tette hozzá a kistelepülés első embere.