Makó

Táncfesztivál regionális elődöntőt szervezett Makó

51 produkcióban, közel 500 táncos vett részt a XXVIII. Országos Táncművészeti Fesztivál Regionális Elődöntőjén, a produkciók zsűrizésében részt vett Farkas Éva Erzsébet is.

Több mint harminc éve működik a Táncpedagógusok Országos Szövetsége, amely ez alatt az idő alatt a huszonnyolcadik fesztiválját szervezi meg idén. 2019-ben egy korábbi tradícióhoz tértek vissza, az országban ugyanis több helyen regionális elődöntőket szerveztek, így kerülhetett az egyik ilyen Makóra is.

– Az itt továbbjutó produkciók jöhetnek a budapesti döntőbe, ami azért is jó, mert már most is kapnak a csapatok egy nagyon komoly szakmai értékelést, és ez alapján nyomon tudjuk követni, hogyan javul a produkciók minősége. – mondta el portálunknak Táncpedagógusok Országos Szövetségének elnöke.

Török Jolán kiemelte, az elődöntőkön is már fantasztikusan tehetséges gyerekek vannak, minden korosztályban. Természetesen vannak kiemelkedő produkciók, de aki már itt színpadra lép, aki a szabadidejében rendszeresen jár képzésre, azok mindannyian tehetségesek.

A regionális elődöntő nagy részben Varga József munkásságának köszönhetően érkezett Makóra, ami a VargaBalett vezetője szerint egy hatalmas lehetőség a térség táncművészetének.

– Nagyon örülök neki, hogy polgármester asszony támogatja az eseményt, az, hogy sikerült ide elhoznunk, rengeteget segít abban, hogy új stílusokat is megismerhessenek a makói nézők a táncművészet különböző ágaiban, mint kortárstánc, jazztánc, mozdulatművészet. – hangsúlyozta Varga József.

 

navigate_before
navigate_next

 

A makói csapatok egyébként kiemelkedően teljesítettek, Varga József tanítványai is elbűvölték a zsűritagokat.

– Túl vagyunk már négy regionális elődöntőn, a zsűri nem nagyon szokott 50 pontokat osztogatni, de Varga József munkái nem csak szakmaiságukban kiválóak, hanem abban, ahogy a csoportokkal foglalkozik. – tudtuk meg Szalay Tamástól a zsűri elnökétől.

A Táncpedagógusok Országos Szövetségének alelnöke azt is elmondta, a regionális elődöntők megszervezésével egyrészről sokkal nagyobb a merítési lehetőség számukra, másrészt eljönnek erre a fordulóra olyan iskolák, együttesek is, akik nem biztos, hogy tudják vállalni a Budapestre utazást, de mindenképpen szeretnének szakmai kontrollt kapni a munkáról, amit végeztek.

navigate_before
navigate_next

A zsűrizésben részt vett Farkas Éva Erzsébet is, akitől megtudtuk, nagyon élvezte a számára kevésbé ismerős feladatot, a makói csapatokra pedig különösen büszke.

– Nagy megtiszteltetés a városunknak, hogy itt rendezik meg egy országos fesztivál regionális elődöntőjét. Először kicsit vonakodtam attól a felkéréstől, hogy részt vegyek a zsűrizésben, de a többi taggal egyeztetve végül elvállaltam. Nagy öröm számomra, hogy a makóiak is jól szerepeltek. – mondta el a polgármester.