Hírek

A lengyel és a magyar gyökerek terelték a művészet felé Brzózka Marekot

2006 óta március 23-án ünnepeljük a lengyelek és a magyarok ezeréves barátságának napját. Az ünnep kapcsán Brzózka Marek szobrásszal beszélgettünk arról, mit adtak számára a lengyel gyökerek, hogyan fér meg egymással benne a magyar és a lengyel kultúra, és hogy mit is jelent számára az anyaföld és az apaföld, illetve hogy miért ajánlja, hogy Lengyelországba látogassunk.

– Szombaton ünnepeljük a lengyel-magyar barátság napját. A két nemzet összefonódását – ha nem is barátság révén, de – megtapasztaltad édesapádnak és édesanyádnak köszönhetően. Hogy ismerkedtek meg a szüleid?

– Röviden a családunk története annyi, hogy szüleim orvosok, és orvostan-hallgatók voltak még, amikor találkoztak Odesszában, a régi Szovjetunióban, egy tanulmányi kiránduláson. Ott ismerkedtek meg, illetve még érdekesség a család történetében, hogy a közös nyelvük az a francia volt, elég sok nyelvű a család története, merthogy ők tudtak közvetíteni a  csoportok között, így ismerkedtek meg, és később Szegeden a dómban franciául is tették meg a házassági esküjüket. Amikor elkezdték a közös életüket, akkor pont Lengyelországban a válságállapot miatt elég nehéz volt elkezdeni az életet, és emiatt kerültek Magyarországra, Szegedre, itt tudták elkezdeni élni a családi életet.

– Mennyire jelent meg a nevelésben a lengyel és a magyar kultúra, milyen szerepet kaptak?

– Én azt hiszem, hogy elég szerencsés helyzet a magyar és a lengyel kultúra párosítása, mivel nem állnak messze egymástól, illetve nagyon sok ismert mondásunk és történelmi személyünk is van, ami összekapcsolja könnyen a két nemzetet. A saját életemben nagyon izgalmasnak tartottam azt, hogy gyerekkorom óta tanulhattam a lengyel szavakat, később pedig oktatási rendszerben is megismerkedhettem jobban a lengyel kultúrával és a nyelvvel. Ez azért érdekes, mert úgy érzem ennek köszönhető az is, hogy a gondolkodásom egy kicsit máshogy alakult, kicsit a nagycsalád, és a lengyel nyelv ismerete, vagy a többnyelvűség az, ami azt hiszem fogékonyabbá tett a művészetre, és talán ennek köszönhetem azt is, hogy művészpályára jutottam.

– Korábban említetted egy interjú során, hogy az anyaföld és az apaföld elnevezések nagyon érdekesen alakulnak a magyar és a lengyel nyelvben. Ez a két táj hogy fér meg együtt, milyen hatással vannak egymásra, az alkotásaidban, a művészetedben miként jelenik ez meg?

– Ami érdekes az az, hogy az ember amikor ugye több nemzetiségű, akkor sokszor, például emlékszem, gyerekként is kérdezgették mások, hogy akkor mit gondolok erről; magyarnak, lengyelnek érzem magam? Főleg a gyerekeknek ez a kedvenc szórakozása, hogy akkor mondj valamit lengyelül, vagy hogy valahogy felvegyék a szálat ebben a témában, egy beszélgetésben, és ezeknek kapcsán kezdtem el gondolkodni vagy definíciót gyártani erről, hogy mi is a viszonyom a magyarsághoz és a lengyelséghez, és igen, ebben az interjúban említett fordulatban találtam meg a jó, megfelelő, számomra működő definíciót, hogy egyáltalán nem jelent törést, vagy százalékokban kifejezhető arányrendszert, hogy az ember lengyelnek vagy magyarnak érzi magát. A magyar nyelvben az anyaföld az, amit hazaként és a haza nyelveként említünk, lengyelül ezt pedig apaföldnek és apanyelvnek nevezik, és ez valahogy ilyen érdekes mód segített, hogy ne ellentétes, vagy ne egymás kárára működő fogalmakat jelentsen a lengyelség, a magyarság, hanem megférjen egymás mellett.

– Mennyire van egyébként lehetőség arra, hogy tartsátok a lengyel kapcsolatokat, szoktatok-e esetleg Lengyelországba utazni?

– Szerencsére egyre jobb lehetőségek vannak, még emlékszem gyerekkoromból, mikor Lengyelországba mentünk, az egy kész sivatagi karaván felszerelését jelentette, az utazás maga is úgy tűnt, mintha napokig utaznánk. Egyrészt az utak minősége miatt is gyorsult, a másik pedig, hogy a határokon való várakozás és az ilyen utazásokkal járó terhek mérséklődtek, és gördülékenyebbé vált az egész. Elég sokat járunk ki, a gyermekeimmel, a saját családommal is, igyekszem minél szorosabb kapcsolatot tartani Lengyelországgal, és amikor csak lehet és a szünidők engedik, akkor ellátogatunk, kirándulunk.

– A gyermekeid mennyire fogékonyak rá? Tanítod őket a nyelvre is?

– Azt gondolom, hogy ez egy elég nehéz vállalás, hogy az új generáció mennyire tudja megtartani ezeket az értékeket, mennyire tudja örökíteni tovább ezeket. Én szándékosan szláv neveket próbáltam meg adni a gyermekeimnek, ezzel is megpróbáltam jelölni azt, hogy ez továbbra is fontos, és a nevelésükben is fontosnak tatom, hogy tovább adhassam nekik. Nyílván még kiskorúak, így kicsiben próbálunk meg ilyenfajta értéket örökíteni, de például vasárnaponként egy lengyel órát szoktam tartani nekik, és csipegetve lengyel szavakat próbálunk meg megismerni, megtanulni, és ezeken az utazásokon keresztül is szeretném, hogyha megismernék ezeknek az értékeknek a szépségét.

– Miért tudnád ajánlani a lengyel tájakat, hogy akár mások is kilátogassanak; mit tud adni?

– Nagyon színes a lengyel kultúra, hacsak a művészetet, a gasztronómiát,  az egyéb művészeti ágakat nézzük, nagyon sok változatosságot találunk benne, nagyon izgalmas szerintem a lengyel történelem, tanulságos és nagyon bátorító az a fajta hősiesség, amit számtalan  történelmi tényben vagy emlékben őriznek, és nem beszélve arról, hogy én, az Alföldön felnőtt gyermekként, fiatalként nagyon izgalmasnak tartottam  Lengyelországban a hegyeket; főleg a déli részeken található Tátra vonulatok és egyéb hegységek, kirándulóhelyek nagyon jó lehetőséget adna arra, hogy picit többet lássunk a világból és mozogjunk, úgyhogy ezt a részét is  nagyon szerettem és ajánlom mindenkinek.