Színes

Ünnepelje makói költők verseivel a költészet világnapját!

Még 1999. november 18-án döntött arról az UNESCO közgyűlése, hogy március 21-e a Költészet Világnapja legyen, ennek alkalmából portálunk egy versválogatást készített makói, illetve makói kötődésű költők verseiből. A jeles naphoz kötődően egy kezdeményezés is indult, amely részeként a mai napon verssel fizethetünk kávénkért – Makón két helyen is.

 

Lator László Tiszasásváron született 1927-ben, később tanulmányait Makón folytatta, itt is érettségizett. A Nemzet Művésze díjjal kitüntetett, Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, esszéista a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja is, a mai napon Az arcod tóba ejted című versével köszöntjük a költészet világnapját.

Az arcod tóba ejted

 

Fény feszül – kék vadszeder
szorítja már bokádat,
álmaid alján ostoros
izzás veri a tájat.

Részeg darazsak: örvény
gyilkos mézszagú fényben,
gyümölcsök íze aszú
a nyelves tűz ölében.

Harmat nem oltja szomjad,
reszket a gyenge fűszál,
elér a nap fullánkja,
hiába menekülsz már.

Az arcod tóba ejted,
megfényesül az árnyad.
Kábult szemedre csapnak
a fényes, fürge szárnyak.

 

A következő vers Turi Tímeától származik. A makói születésű költő, író, újságíró a József Attila Gimnáziumban érettségizett, felsőfokú tanulmányait Szegeden folytatta. Írásai számos szépirodalmi folyóiratban, antológiában megjelentek, öt önálló kötet szerzője, a Magvető Könyvkiadó főszerkesztője.

Philemon emlékezik

 

Amikor szükséged volt rám,
nem voltam itt neked. Ne haragudj.
De mérhetetlenül idegesített,
hogy a szomorúságot választod helyettem.
Tűzött a nap, minden felület
visszaverte a fényt: nem vettem észre,
ne haragudj, hogy tényleg szomorú voltál,
nem csak gyenge. Annyi mindenkink van,
és mi annyi mindenkinek vagyunk valaki:
amikor szükséged volt rám, nekem
terád lett volna szükségem éppen.

 

Janáky Marianna Hódmezővásárhelyen született, jelenleg Makón él, tanár, a Szegedi Írók Társaságának tagja. Több mint tíz éve kezdett el írni, versei, kisprózái több neves folyóiratban is megjelentek. Eddigi kötetei: Egységesülés (versek) 2008, Novellák regénye 2016.

Ketten lennénk

 

A tükörben itt vagy, velem
szinte megfiatalodsz,
verset írsz, a betűráncok kisimulnak arcodon.
Hajadba tavaly még beletúrtam,
most megszámolom hajszálaid,
megyek, kitörlöm szemedből az éjszakát,
és megmasszírozom a nyakad.
Párnatestemen a nyálad száradt,
lezuhanyozom, lelkem akár
háromkötetes Laorusse, nem vehetem le,
mint a hálóinget. Féltelek. Szemedben
könnyes a lámpafény.
Ígérem, nem engedem,
hogy a kórházi ágyon látványosság legyél.
Előtted csak keresgéltem, bizsuszíveket,
harmincas férfit, már soha. Nem,
nem kínozlak tovább.

Kitűztelek magamra, öltözz nyugodtan,
majd egymásba betegszünk,
szépen.

 

Bár április 11-e a magyar költészet napja és József Attila születésnapja is egyben, természetesen a makói kötődésű költőóriásnak a mai, költészet világnapi összeállításban is helye van.

Gyermekké tettél

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom.
Ostoba vagyok – foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, – távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert – a küszöbön feküdtem –
magamba bujtam volna, nem lehet –
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

 

Gaudi Évát és Horváth-Varga Sándort régi barátság köti össze, tavaly egy közös kötetet is bemutattak Makón, amely Mi nem csak egy kötetben férünk meg egymással címet kapta. A két szerző egy-egy versével zárjuk összeállításunkat:

Horváth Varga Sándor – Amit az élettől akarok

Remélni jót és alkotni szépet.
Boldognak látni minden népet.
Megetetni az összes éhezőt.
Virággal ültetni be tar mezőt.
És meglocsolni a sivatagot.
Ez mit az élettől akarok.

Békében nevelni sok gyermeket.
S ne legyen rémisztő a rengeteg.
Fény gyúljon fel az agyakban.
S az ember ne éljen akaratlan.
Csak az örömök legyenek nagyok.
Ez mit az élettől akarok.

Emlékezni arra mi régen volt.
Becsülve tisztelni az öregkort.
Mert tapasztalás tanít jövőt.
És erős oltalmazhat serdülőt.
Hogy városokat ne fedjen el homok.
Ez mit az élettől akarok.

A vérnek legyen végre értéke.
S nem kérdezve, hogy kérték-e.
Csak adni, magadból őszintén.
Hogy kísérjen a tudás, a fény.
S a gyermekek legyenek boldogok.
Ez mit az élettől akarok.

Kérem, legyen mindennap ünnep.
Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek.
Legyen hit, megértés, szeretet, béke.
Hisz az életnek van valódi értéke.
Így büszke lehetek, hogy ember vagyok.
Ez mit az élettől akarok.

 

Gaudi Éva – Fáj, hogy nem ismersz

Itt benn, már csak apró tüzek égnek,
mocskos házfalak, mintha rám néznének,
hiába minden ének,
láthatatlanul élek…
Rongyos kabátom alatt félelem szűköl,
a Világszeme lassan vakuló tükör.
Szánalmas, oxigén nélküli fuldoklás,
disszonáns-színekkel teli látomás.
Tegnapi újságba bugyolált étel a lét,
falatonként gyilkoló méreg,
ócska vánszorgás,
az is, ha nagyot lépek.
Régen…
“Nem a remény vitt. Az a csöpp meleg
mely szürke, mint a gyurma, majd fehér,
és végül semmilyen.”
Már nem vagyok más,
csak egy nélküled élő bólintás.
Nem vitás.
Láthatatlanul élek.
Minek?!
…ha már nem remélek…

/Idézet: Pilinszky/

 

 

Versek forrása: dokk.hu, dia.pool.pim.hu, keresztenymagyarorszag.hu, poet.hu, Tiszatáj