Hírek Külföld

Kegyetlen migránsmaffia-háború folyik a belgiumi Antwerpenben

A helyi lakosság életét megkeserítő, hetek óta tartó antwerpeni robbantások mögött a belga szövetségi rendőrség jelentései szerint a kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó maffiabandák egymás közötti leszámolási kísérletei állhatnak, és mint ahogy az Nyugat-Európa nagyobb városaira jellemző, a kábítószer-csempészet és a kábítószer terítése a migráns, illetve a migráns hátterű bűnözői körök kezében van – olvasható az Origon. Ugyanez a helyzet Párizsban, Berlinben vagy Hamburgban is, ahol a főleg nigériai migránsbandák irányítják a prostitúciót, a gyerekcsempészetet és a drogpiacot.

Korábban arról írtunk, hogy Belgium lett a kiskorú nigériai migránsok egyik célállomása, elemzők szerint pedig sok területen a szintén nigériai migránsmaffia az olasz maffiát is kiszorítja az alvilágból.

Az osztrák fővárosban, Bécsben például a drogkereskedelemből élők 80 százaléka nigériai migráns,a párizsi migránsgettókban, az úgynevezett no-go zónákban pedig a munkalehetőség hiányában az ott élők bűnözésből tartják fenn magukat. Most úgy látszik, hogy Antwerpen is feliratkozik erre a szomorú listára. Két héttel ezelőtt több autót felrobbantottak a Park Spoor Noord negyedben, más kocsik is megsérültek.

A szakértők szerint kézigránátos támadás történt, ezt erősíti meg az a tény is, hogy a nyomozók pénteken három darab fel nem robbantott kézigránátot találtak a negyedben.

Az elmúlt két évben pedig

több mint 60 robbantás történt a belga kikötőváros északi, főleg migránsok lakta negyedében.

A szakértők azt is megállapították, hogy az antwerpeni kábítószerpiac komolyan kapcsolódik az amszterdamihoz. Hollandiában legalizálták a könnyű drogok használatát, a marihuána (fű) és a hasis szabadon vásárolható, birtoklásuk, házi termesztésük bizonyos mennyiségi határ alatt megengedett. A liberális politika miatt a kemény drogokhoz is könnyebben hozzá lehet férni, de az illegális amfetamin, LSD származékait előállító laboratóriumok száma is folyamatosan növekszik.

Az adatok alapján az elmúlt időszakban Amszterdamban is eldurvult a helyzet, eddig több mint 30 halálos áldozatot szedett a kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó migránsmaffia helyi háborúja.

Bart De Wever, a keményvonalas bevándorlásellenes antwerpeni polgármester, Belgium legerősebb és legnépszerűbb pártjának, az Új Flamand Szövetségnek (N-VA) az elnöke kedden, a helyi ügyészség és rendőrség vezetőivel úgy döntött, hogy

megerősítik Antwerpenben a rendőri jelenlétet, tehát több igazoltatás és más hasonló jellegű intézkedés lesz, mint eddig volt.

A polgármester úgy látja: „nincs egyszerű megoldás a problémára, és a jelenség nem fog egykönnyen eltűnni”.

A szociológiai elemzések

a migráció egyik súlyos következményeként emelik ki a közbiztonság rohamos csökkenését, a no-go zónák kialakulását.

A kriminológusok pedig az új típusú migráns-bandaháborúkat elemzik, erre sajnos rengeteg példa van, amelyekről az Origo rendszeresen beszámol.

A helyi lakosság tehetetlen, a baloldali-liberális kormányzatok által leépített rendőrségen keresztül az állam pedig nem tudja (és talán nem is akarja) megvédeni a saját polgárait.

Borítókép: MTI Fotó: Ujvári Sándor.