Hírek Makó

Kevesen élnek a kamarai önkéntes tagság előnyeivel

Beszámoló ülést és vállalkozói fórumot tartott a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Makón kedd délután.

Az ülést megelőzően Donáth Roland portálunknak elmondta, az ülésen a tavalyi év is fókuszba kerül, így a vállalkozói létszámról, a regisztrált vállalkozók és önkéntes tagok arányáról és a tavalyi programok is szóba kerülnek majd. Utóbbi kapcsán kiemelte a GDPR előadást, amely májusban került megrendezésre, és amelyen nagyon sokan vettek részt, így az volt az egyik legnépszerűbb előadás, amelyet a Marosmenti Vállalkozók Szövetségével szerveztek.

A makói kistérség elnöke továbbá közölte: a kistérséghez 1550 regisztrált vállalkozás tartozik, ebből viszont mindössze csak 67-en önkéntes tagjai a kamarának.

– A tavalyi évhez képest nem sikerült a taglétszámot bővíteni, stagnáló, vagy nagyon enyhén csökkenő létszám látszik,  sajnos nemcsak nálunk, hanem a megyében is és más megyékben is hasonló az arány. Leginkább a kisebb vállalkozások nem érzik szükségességét a kamarai tagságnak, miközben talán nekik tud a legnagyobb segítséget adni; míg egy nagyobb vállalkozásnál van saját könyvelő és szakértők, akik tudnak nekik segíteni, egy kisebb vállalkozásnál az egyéni vállalkozóra marad minden, és a kamara ebben nagyon sok dologban tud segíteni – hangsúlyozta Donáth Roland, példaként említve a kamarai alapokat, amely az önkéntes tagok számára biztosított, és amelynek köszönhetően még kedvezőbb körülmények közt, legfeljebb 10 millió forintos, 100%-os visszatérítendő támogatást igényelhetnek, 20% önerővel.

Donáth Roland továbbá szólt arról is, hogy önkéntes tagjaik közt több nagyobb vállalkozás is szerepel, mint a Continental, a Givaudan vagy a Váll-ker Kft, illetve az önkormányzattal is nagyon jó kapcsolatban állnak. Céljaik közt szerepel a tagszám bővítése, illetve a mai vállalkozói fórumon az események is szóba kerültek, hiszen annak kapcsán is várják a visszajelzéseket, hogy milyen programokon vennének részt az érdeklődők.