Blog

Kihívások(k)

Egyre vakmerőbb, értelmetlenebb és felesleges próbákra ösztönöznek bennünket. Ha hagyjuk…

Már akit lehet kutyás/gyerekes sajtdobálásra, életveszélyes szelfizésekre, hajmeresztő mutatványokra és hasonlókra rávenni. Még ha elképedve és sokszor borzongva szembesülünk azzal, hogy vannak, akiket mindez lelkesít, netán teljesítésre is ösztönöz, akkor vakargathatjuk a fejünket, mifelé haladunk.

Nem arról van szó, hogy nem lehet jópofa vagy akár hasznos küldetéseket teljesíteni, másoknak is jó tippeket adni és csapattá kovácsolódni egy-egy ügy kapcsán. Merthogy ilyesmire is van szép számmal példa. Egyik kedvencem a szemetes területnél takarítás előtt-utáni kép készítése, vagy a zimankóban a télikabát adás-kapás akció, de említhetnék helyi kezdeményezést is, amikor ki mit képes hozni alapon rászorulóknak biztosítanak étkezést. Szóval, sokszor beigazolódott tényként kezelhetjük, hogy a közösségnek, az együtt végzett tevékenységnek van ereje. Összefogva bizony több mindenre vagyunk képesek, mint önállóan. Sok olyan kezdeményezésbe kapcsolódhatunk, amelyek magunktól talán eszünkbe sem jutna, de azt érezzük, ez most megszólított és látjuk értelmét. Véleményem szerint ezen a ponton dől el, hogy szánunk-e időt, energiát, személyes jelenlétet egy-egy felhívásra. Ugyanis legtöbbünknek szűkös a szabadideje, szigorú napirend szerint élünk és van egy fontossági sorrendünk, amit próbálunk betartani. És emellé tényleg megfontolandó mi fér bele, mit tartunk hasznosnak.

Lehet, hogy itt van az egész helyzet megoldásának kulcsa: ha valakinek le vannak kötve az energiái, akkor eszébe sem jut őrültködni, vagy ha igen, akkor nem mások megalázásán gondolkodik vagy a saját testi épségét kockáztatja, hanem valami előrevivő dologgal tölti az idejét. Vagy, lehet, hogy pont az a lényeg, hogy semmi agyat nem kell belevinni dolgokba és akkor az, jó nekünk? Nyilván gyerekkorunkban a becsengetés másokhoz majd a gyors elfutás, meg a telefonbetyárkodás, üres pénztárcázás és társai sem voltak túl magasröptűek, de bosszúságon kívül másnak nem okozott kárt, sem sérülést. Ha megúsztuk, akkor jót nevettünk rajta utólag, mert közös élmény volt, később meg legendárium lett. Nem kitűnni akartunk és nem éreztük azt sem, hogy valami eget rengetőt kell tennünk, hogy figyeljenek ránk, amit viszont mostanában sokaknál igényként látok. Mindegy, mivel, csak középpontban lenni úgy, hogy arról tudjon a nagyvilág (tanulás, sport, zenélés sokszor kizárva, vagy ciki, de semmiképpen nem menő kategóriába sorolva.) Mindezek folyományaként jön az unatkozás és ez már jó alap minden kitalálására.  Meg az a hamis képzet, hogy ha nem teszel valami elképesztőt az életedben, akkor szürke egér vagy. Lehet, hogy így van, de azért nem biztos.

Ha végiggondolom a saját napi kihívásaimat, tökéletesen elég, hogy teljesítsem őket. Néha soknak is érzem őket. Ha meg véletlen nagyon ráérnék, aludnék egy jót vagy olvasnék.

Unalmas? Vállalom. Még lehet, hogy ki is posztolom.