A szórakozás mellett a jótékonykodás is a Polgári Bál fő célja
Nemcsak a szórakozás, hanem a jótékonykodási is a célja a makói Polgári Bálnak – erről Czirbus Gábor alpolgármester írt a közösségi oldalán. A résztvevőknek és a támogatóknak is köszönetet mondott Czirbus Gábor alpolgármester a Facebook-oldalon. Ahogy bejegyzésében írta, a szórakozás mellett a jótékonykodás is a rendezvény fő célja. – A bál bevételéből a térségünkben élő fiatal és tehetséges művészpalántákat kívánjuk támogatni – írta a posztban. Borítókép: Facebook / Czirbus Gábor. 
A helyi művészeti iskolák számára báloztak Makón
Negyedik alkalommal rendezték meg a Polgári Bált Makón: ebben azt esztendőben a helyi művészeti iskolák támogatására gyűltek össze az Erdei János Városi Sportcsarnokban. Farkas Éva Erzsébet polgármester a szervezőknek mondott köszönetet közösségi oldalán. Idén is nagy sikere volt a makói Polgári Bálnak, amelyen Lázár János országgyűlési képviselő és felesége is részt vett. A rendezvényről Farkas Éva Erzsébet polgármester is említést tett Facebook-oldalán, ahol a szervezők munkáját – Czirbus Gábor, Weszely…
Megőriznék a keresztény Európát a magyarok
A Nézőpont Intézet március 15-én online villámkutatást végzett a Magyar Nemzet számára, amelyből kiderült, hogy a magyarok kétharmada (65 százalék) szerint meg kell őrizni a keresztény kultúrájú Európát, csupán egynegyedük (24 százalék) szerint kell elfogadni, hogy más vallások és kultúrák is megvessék a lábukat a kontinensen – adta hírül az Echo TV. Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédének legfontosabb üzenete az volt, hogy Európának meg kell őriznie a keresztény kultúráját,…
Baleset történt az M43-as autópályán
Anyagi káros baleset miatt csak egy sáv járható az M43-as autópálya Budapest felé vezető oldalának 2-es kilométerszelvényében. A baleset 2019. március 16-án valamivel 16 óra után történt. Két személyautó érintőlegesen ütközött. Az egyik jármű a szalagkorlátnál, míg a másik a leállósávban állt meg. A balesetben senki nem sérült meg. A helyszíni szemle és műszaki mentés idejére a sztráda érintett szakaszán csak a külső sáv járható. A rendőrség kéri az arra…
Akár tízezer migráns is érkezhet Németországba családegyesítéssel
A kormánykoalíció tavaly augusztus óta engedélyezi, hogy az oltalmazotti státusszal rendelkező illegális bevándorlókhoz családtagjaik is csatlakozhassanak. Ez szakértők szerint újabb meghívólevelet jelenthet a bevándorlóknak – közölte a hirado.hu. Többszörös túljelentkezés mellett zajlik a migránsok családegyesítése Németországban. A kormánykoalíció tavaly augusztus óta engedélyezi, hogy az oltalmazotti státusszal rendelkező illegális bevándorlókhoz családtagjaik is csatlakozhassanak. Az első hónapokban átlagosan 522 vízumot adtak ki szülőknek és gyerekeknek, vagyis a közvetlen családtagoknak. Decemberben már 1050,…
Hétvégén változékony időjárásra számíthatunk
A hétvégén változékonyan alakult az időjárás, napsütéssel, felhőkkel tarkítva – írta a MET. Vasárnapra átmenetileg visszatér az enyhe,napos idő. Kezdetben erősen felhős időre számíthatunk, de északkeleten szakadozottabb lesz a felhőzet, délután pedig délnyugat felől szakadozik fel a felhőzet, és arrafelé egyre több helyen kisüt a nap. Napközben főként a Sopron-Siófok-Szeged vonal széles sávjában valószínű eső, zápor, amely estére mindenütt megszűnik. Északnyugatira fordul a szél, és többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik,…
Három liter folyadékra van szüksége naponta egy felnőttnek
Mintegy három liter folyadékra van szüksége egy átlagos súlyú felnőttnek naponta; a pontos mennyiségét a testsúly határozza meg – mondta Miháldy Kinga dietetikus szombat reggel az M1 aktuális csatornán. A szakember ismertetése szerint felnőtteknél 10 kilónként 4 deciliter folyadékot kell bevinni naponta, így egy 70 kilogrammos ember esetében ez 2,8 litert jelent. Hozzátette, helytálló az a közvélekedés, miszerint 2-2,5 liter vízre van szüksége egy átlagos súlyú embernek, hiszen a maradékot…
Novák Katalin: Soha annyi segítsége nem volt a családoknak, mint most
Soha annyi támogatást nem kaptak a fiatalok az otthonteremtésre és a családalapításra, mint most, amikor is a kormány többpontos családvédelmi akcióterve hamarosan életbe lép. A Magyar Nemzet szombaton megjelent interjújában Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárt kérdezték arról, milyen segítséget kaphatnak manapság a családot tervező fiatalok és a nagycsaládosok, szemben a 2010 előtti állami támogatásokkal, amelyek szinte semmit sem nyújtottak – írja az origo.hu. Novák Katalin az interjúban kifejtette,július 1-jétől…
Kukorica-útvesztős rajzpályázat indul
Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör tagsága rajzpályázatot hirdet a gyerekek és a fiatalok részére.  Az idei év az útvesztőben Kiszombor 300 évvel ezelőtti újratelepülésének jegyében zajlik. Ebben a gondolatkörben várják a fiatalokat rajz készítésére. A rajz kötelező eleme a kiszombori Rotunda megjelenítése, ugyanis a történelem viharaiban a 13. század elején épült körtemplom biztos pontja településnek az ezt követő időkben. „A török kiűzését szentesítő karlócai békét (1699) követően az ún. Temesköz…
Meglendíti az autópiacot a nagycsaládosok autótámogatása
Az új autók piaca több ezer darabbal bővülhet már az idén a magyarországi autókereskedők várakozásai szerint a nagycsaládosok autóvásárlását támogató kormányzati program hatására – tette közzé az MTI. Járműkereskedő cégek tapasztalatai szerint február óta ugrásszerűen megnőtt a vásárlói érdeklődés és ajánlatkérés a márkakereskedésekben a családi modellekre vonatkozóan, ami egyértelműen a családvédelmi akcióterv bejelentésének tulajdonítható. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a héten ismertette az autóvásárlási…
Lázár CSOK-kurzusa: változások 2019-ben és pár érdekesség
Az országgyűlési képviselő kurzusa a családi otthonteremtési kedvezmény megismerését szolgálja. A hatodik részben néhány érdekességről és változásról ad tájékoztatást. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, útjára indult Lázár János CSOK-kurzusa, ami a családi otthonteremtési kedvezmény teljes körű, és kényelmes megismerését szolgálja. A pénteki részben választ kaphatunk arra, hogy kik és hogyan igényelhetik meg a támogatást, az utolsó részben a bizonyos speciális élethelyzetek kerülnek górcső alá. Lázár János e-mail kurzusára az országgyűlési képviselő oldalán iratkozhatunk…
Gyurcsánynéval és Lakatos Bélával tüncizett Márki-Zay
A helyére került Hódmezővásárhely polgármestere, aki Ács egykori botrányhős roma vezetőjének migráncsozása és az Európai Egyesült Államokról lázálmodó Gyurcsány-feleség között haknizott az összellenzék budapesti bohóckodásán. A sajtóbeszámolók gyöngyszemeit is mutatjuk! Márki-Zay Péter a helyére került a szivárványos ellenzék politikai palettáján,avagy ismét összenőtt, ami összetartozik. Az ellenzék látványos kudarcba fulladt, gyér érdeklődés kísérte március 15-i fővárosi banzáján – ahol csaknem két tucatnyian untatták a maroknyi tábort – eszmei-politikai szövetségeseinek hármasfogatában szónokolt…
Egy véradással három ember életét menthetjük meg
Az önkéntes véradás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet Makón és a térségben. Borbás Ágnes, a Magyar Vöröskereszt makói területi munkatársa hangsúlyozta: egy önkéntes három embert menthet meg. Bár sokan félnek a tűtől és a vérvételtől, nem szabad elfelejteni: emberéleteket lehet menteni egy-egy véradás alkalmával. Borbás Ágnestől, a Magyar Vöröskereszt makói területi munkatársától megtudtuk, vidéken nagy a véradók lelkesedése, sokan alig várják az 56 nap leteltét. Az elmúlt években nem ritka,…
Jó reggelt, Makó!
A forradalom és szabadságharcra emlékeztek Makón és a kistérségben, átadták a felújított Rónay-kúriát és Lázár János újabb CSOK-kurzust tartott – tegnap ezekről is olvashattak, mutatjuk! Megvannak az idei Kossuth- és Széchenyi-díjasok: az elismeréseket Áder János adta át. Lázár CSOK-kurzusa: kik és hogyan igényelhetik a támogatást? Orbán Viktor kormányfő március 15-én: keresztény kultúránk megvédése nélkül elveszítjük Európát! Makón és a kistérségben is megemlékeztek a márciusi ifjakra: a Kossuth-szobornál Farkas Éva Erzsébet…