Hírek Makó Top

Újabb fórumot tartottak a piac beruházással kapcsolatban

A helyek beosztásáról, a parkolásról is érdeklődtek a tájékoztató fórumon, ám olyan felszólaló is akadt, aki szerint a piac helyett inkább a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő Honvéd városrészben kellett volna ebből a pénzből társasházakat építeni.

Több tucat érdeklődő jött el a Korona Szállóba a piac fejlesztéséről szóló második tájékoztató fórumra. Farkas Éva Erzsébet elmondta, a városvezetés célja, hogy a következő több tíz évre modern környezetben szolgálja ki a piac a vevőket és az árusokat, mivel az utóbbi 20 évben gyakorlatilag semmi fejlesztés nem történt.

A Hollósy Kornélia utcai ideiglenes helyszínre március 11-ével megkezdték a padok kihelyezését, ezekből első körben 160 darab lesz kihelyezve, faházat pedig 22-en kértek. Ezeket ingyen biztosítja az önkormányzat számukra, és az árusoknak közüzemi díjakat sem kell majd fizetni, a helypénzből pedig jelentős kedvezményeket kapnak, emelte ki a polgármester.

Az ideiglenes piac iroda az IPOSZ székházban kap helyet, a helybeosztás felől itt kedden 14 óra után lehet érdeklődni, az első piacnap pedig szerdán lesz majd. A Hollósy Kornélia utca és a József Attila utca felől is be lehet majd menni.

A bejáratoknál kerékpár tárolók is lesznek elhelyezve, parkolni pedig a Hollósy Kornélia, a József Attila, és a Teleki László utcákon lehet, de az önkormányzat egyeztetett a Galamb Szakközépiskolával is, a mellettük lévő sportpályát is lehet erre a célra használni.

 

 

A fórumon leginkább a parkolásról érdeklődtek, de szóba került a helyek beosztása is. Érkezett kérdés az elbontásra kerülő tetőszerkezet és a tartóoszlopokra vonatkozóan is, amelyhez kapcsolódóan a polgármester elmondta, ezek természetesen nem lesznek kidobva. Többek között virágos ládákat csinálnak belőlük. Olyan hozzászólás is akadt azonban a témához, miszerint egyébként nem is kellene új piac, az árát is másra kellene költeni.

– Lenne javaslatom, hogy a pénzt, ha ilyen sok van, mire költhetnénk. Van nekünk egy nyomortelepünk, ott lehetne társasházakat csinálni. Biztos ismerik ott a körülményeket, nemzetbiztonsági kockázatot jelent egészségügyi és bűnözés szempontjából. – mondta egy idősebb férfi.

A polgármester a nemzetbiztonsági kockázat felvetésre nem reagált, ám válaszában kiemelte, hogy a Honvéd városrészre is nyert az önkormányzat forrást, nem is keveset, összesen mintegy 1 milliárd forintból fejlesztik. Egy városvezetés azonban a polgármester szerint nem lehet nyugodt és nem lehet büszke magára addig, amíg a meghatározó közösségi terek nincsenek felújítva, márpedig Farkas Éva Erzsébet Makón a piacot is idesorolja.