Kék hírek Térség

Nagyéri szurkálás: cáfolták a tanúk a vádlott védekezését

Tanúmeghallgatással folytatódott a Szegedi Törvényszéken az emberölés bűntette kísérlete miatt a bíróság elé állított B. Sándor ügye, akit azzal vádol az ügyészség, hogy 2017. március 29-én este a nagyéri Majláth presszó előtt minden különösebb szóváltás nélkül megvágta a nyakát egy, a falon eltört pohár talpával az ajtó kilépő Sz. Károlynak, 8 napon túl gyógyuló sérülést okozva neki. A képen a vádlott (balról) és ügyvédje az ügy iratait tanulmányozza.

A mai tárgyaláson dr. Tóth Tibor bíró tanúként hallgatta meg a vádlottal szemben intézkedő rendőrt, illetve a helyszínre riasztott makói kollégáit és a presszóban a bűncselekmény idején dolgozó pultost.

A vádirat lényege szerint B. Sándor 2017. március 29-én ült be az egyik nagyéri presszóba, ahol italozni kezdett. A presszóban való tartózkodása során beszélgetésbe elegyedett a sértettel, kölcsönösen meghívták egymást egy-egy italra. A közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotában levő vádlott este 10 órakor kiment a presszó elé dohányozni, ahová magával vitt egy talpas üvegpoharat is. Nem sokkal ezután kilépett Sz. Károly is, amikor a vádlott minden előzmény és ok nélkül a falhoz lépett a kezében levő pohárral és azt összetörte. A pohár több darabra tört, azonban a vádlott kezében maradt az üvegpohár törött talpa, az abból kiálló csonkkal. A vádlott ezt követően egy hirtelen, irányított, fentről lefele irányuló mozdulattal, közepes erővel a sértett nyaka felé tett egy vágó mozdulatot. A gyors mozdulattól védekezni sem tudó sértett bal állkapcsától indulóan a nyakán mintegy 15 centi hosszú, erősen vérző sérülés keletkezett. Sértett és a körülötte állók ráfogtak a vádlott kezére, megpróbálták földre nyomni, azonban a dulakodás során a vádlott több alkalommal a törött pohártalppal megpróbálta sértettet hason szúrni. Vádlott kezéből a jelen levők csak nehezen tudták kicsavarni a pohárcsonkot.

A bíró első tanúként Cs. Sándor, a helyszínre először érkező, és intézkedő rendőrpáros egyik tagját szólította. Vallomása alátámasztotta a fenti vádiratot: elmondta, hogy a presszó vendégei mondták el, hogy a vádlott a helyszínről merre távozott, s B. Sándort a községháza közelében nem sokkal később el is fogták, megbilincselték és visszavitték a presszóhoz. S mivel véres volt a pólója (az egyik tanú szerint pólót, a másik szerint inget viselt) és panaszkodott a megbilincselt keze fájdalmára ezért nem csak az áldozathoz, hanem hozzá is mentőt hívtak.

A tanú és a többi tanú szavaiból kiderült, hogy valóban két mentő érkezett a helyszínre. Az egyik a sértettet, a másik a vádlottat látta el. (Utóbbiról a mentős vágta le róla a pólót, de sérülést nem talált rajta.) Cs. Sándor azt is elmondta, hogy valóban hangfelvételt készített arról, hogyan fenyegetőzött a vádlott, de cáfolta B. Sándor azon állítását, hogy amiatt tolta volna az orra alá a mikrofont, hogy vallja be, ő szúrta meg az áldozatot. A tanú azt is elmondta, hogy lefényképezte a vádlott bilincsben lévő kezét, s a képeket, illetve a fenyegetőzésről készült hangfelvételt átadta a Szegedi Katonai Ügyészségnek (ahol a vádlott őt jelentette fel).

Balról Cs. Sándor, a szurkálás helyszínén intézkedő rendőrjárőr egyik tagja, mellette a vádlott

A tetthelyre később érkező makói rendőrök: Cs. József és járőrtársa a bíró kérdésére megerősítették, hogy egymás után valóban két mentő is érkezett a presszó elé. Ám egyikben sem feküdt senki, illetve a presszóból hordágyon sem tettek egyikbe se senki. Ez azért volt lényeges, mert a vádlott az első tárgyaláson azzal védekezett, miszerint mentőt hívtak egy a faluban rosszul lett nénihez, de úgy tudta, hogy azt egy balesethez irányították át. Elmondása szerint megérkezett az újabb mentő, majd az eredetileg ide riasztott is. Az egyikből pedig kiszállt egy beteg, s az vágta meg a sértett nyakát, majd elmenekült.

A tanúk padján a helyszínre érkezett másik rendőr

Cáfolták a fantom beteg meglétét a tanúk, illetve K. Mártonné, aki a presszóban dolgozott azon az estén, s ő hívta ki a rendőrséget. De a vádlott azon állítását sem tudta senki megerősíteni, miszerint amikor a rendőrök lebirkózták a földre, hogy megbilincseljék, a helyi „magas, lányos hangon beszélő” háziorvos egy injekciót adott volna neki. Illetve az egyik mentővel az fordult volna meg.

B. Sándor egyébként a tárgyaláson egy, a presszóról készített fotón meg is mutatta, hogy a két mentő hogy állt meg az épület előtt, s a járművek helyzetét a tanúk is megerősítették.

B. Sándor egy a presszóról készített fotó mutatta meg, melyik menőautó hol állt meg azon az estén

A bűncselekmény elkövetését tagadó vádlott az összes meghallgatott tanú vallomását igyekezett cáfolni. Ismét azt hangoztatva, hogy ő nem helybéli, így a nagyériek összefogtak ellene.

A tanúk megerősítették azt, is, hogy vádlott megfenyegette a sértett élettársát is azzal, hogy „Visszajövök még Nagyérre, és téged is megöllek!”

A tárgyalássorozat folytatódik.