Blog

Ami segít…

Mert a lehetőségek tárháza végtelen… legutóbbi bejegyzésem folytatódik

Először fordul elő mini blog történelmemben, hogy olyan témát pendítettem meg, amelyben mások is megosztották velem saját tapasztalataikat. Rá kellett jönnöm, a léleksimizés módszertana sokkal gazdagabb annál, mint amit egy héttel ezelőtt kifejtettem.

Semmiképpen sem akartam kihagyni és nem is lehet alábecsülni a hit erejét természetesen, vonatkoztatva arra, akiben, vagy amiben érezzük azt, hogy segít. Nálam ez alapvetően vallási irányultságú, de lehet ez önmagunkba vagy egyéb dimenziókba vetett meggyőződés stb. is.  A lényeg, hogy ezt komolyan tegyük. Nekem olykor jót tesz egy kis elvonulás és magamba mélyedés, de van, hogy olykor meg a zajba menekülök. (attól függ, agyalni akarok-e rajta és megoldást keresni, vagy épp megfeledkezni róla)

És, ami nekem még nagyon bevált, az a fizikai munka. Kiváló terápiás eszköz és még nagyon hasznos is. Azon túl, hogy jól lehajtjuk magunkat, más síkra helyezzük a gondolatainkat és még a lakásunk, kertünk stb. is szép lesz. Minél nagyobb a dráma, annál nehezebb feladatokat kell választani. Boldogult vizsgaidőszakos élethelyzeteimben, de sokat ábrándoztam egy jó kis fokhagymaszedésről vagy komplett ablaktisztításról. Mélypontjaimon ezek is nagyszerű ábrándnak tűntek. Aztán, mikor túl voltam az egészen, persze jót nevettem rajta, de becsületből azért megcsináltam. Ha meg kezdtem megunni, akkor felidéztem a tanulós szitut és újra erőre kaptam.

Az erőnléttel kapcsolatban nekem a csend és a mozgás kombója nagyon bejött az utóbbi években, ami futásban testesül meg. Ilyenkor jól egyedül tudok lenni a gondolataimmal, kimozgom a napi, heti problémákat és még fittnek is érzem magam tőle. Tudok olyanról, aki boksz zsákon vagy darts-ban vezeti le a feszkót vagy nagyon durván nyomja az edzőteremben a gyakorlatokat. (Azt már írtam, konyhai eszközök csapkodására is volt már nálam példa, mint gyors megoldásra). A lényeg ilyenkor, hogy adjuk ki a mérgünket és ne belülről feszítsen bennünket. Természetesen a kontrollt nem elveszítve, mert az már tovább visz.

Biztos sokaknak nem mondok újat, de ahogyan haladok a korral, egyre inkább szeretek nyugiban és magamban lenni, sőt nagy pörgések után kifejezetten vágyom is erre. Ha totál kész vagyok, akkor jön az utolsó lehetőség a „se hang, se kép” állapotú tévénézés. Ilyenkor hagyom, hogy ömöljön rám a nem túl mély tartalmú információhalmaz és még azt is megengedem magamnak, hogy nagy érzelmek uralkodjanak el rajtam sorozat formájában (rózsaszín köd, nagy szerelmek…). Ezen a szinten a legjobban a beájulós alvást szeretem. Imádom, amikor valaki azt mondja, az álmait is kontrollálni tudja és megy a szigetre és egzotikus tájakra, azután már horpaszt is.

Illik valami komoly befejezés a téma végére. Ami segít…

Talán leginkább az, ha önmagunkat helyesen ismerjük.

És még inkább szeretjük. Akkor is, ha ez sokszor nem könnyű.