Radó Tibor: fontos, hogy egyre többet tegyünk az energiahatékonyság növeléséért
Március hatodikán, azaz ma tartják a nemzetközi energiatakarékossági világnapot. Ennek alkalmából Radó Tibort kérdeztük az energiahatékonyság fontosságáról, illetve arról is, van-e szerepe az önkormányzatoknak abban, hogy példát mutassanak az embereknek. Pitvaroson mintegy 4500 napelem panel található, a településen az elmúlt 9 évben nagyon sok energetika hatékonysági beruházás jött létre – tudtuk meg Radó Tibortól, aki kérdésünkre elmondta: ezekkel a fejlesztésekkel a pitvarosiakra, és a más településekre is hatottak. – Valóban…
Megújul a kövegyi polgármesteri hivatal és könyvtár
A TOP 3.2.1-15-CS1-2016-00033 azonosító számú pályázat keretében elkezdődött a kövegyi polgármesteri hivatal és községi könyvtár energetikai korszerűsítése. A korszerűsítés során az épületeket napelemmel látják el, amely a fűtéskorszerűsítés részét képezi. A régi nyílászárókat, új nyílászárók váltják fel, valamint az épületek akadály mentesítve lesznek. Az épületek hőszigetelése és a mosdók felújítása is folyamatban van. A beruházás összköltsége 38 millió forint.
Hidvéghi: A néppárt és a Fidesz vitája a bevándorlásról szól, amelyben a Fidesz nem enged
A Fidesz számára az európai keresztény értékek védelme és a migráció megállítása fontosabb a pártfegyelemnél, ebben nem engedünk – mondta Hidvéghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatója szerdán újságíróknak. Hidvéghi Balázs arra reagált, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője kedden három feltételt – a magyar kormány Brüsszel elleni kampányának leállítását, az EPP tagpártjaitól való bocsánatkérést, és a Közép-európai Egyetem (CEU) budapesti megmaradásának biztosítását – nevezett meg, amelynek teljesülése esetén elkerülhető…
Gyurcsány és Márki-Zay
A hitlerezés lett Márki-Zay és Gyurcsány új közös nevezője
A két szellemi ikertorony korábban a forradalommal való riogatásban talált egymásra, a napokban pedig abban olvadtak össze, hogy Hitler náci rendszerével állították párhuzamba Orbán Viktor kormányzását. Úgy tűnik, politikai értelemben is megtalálta a zsák a foltját. E helyütt a DK elnökére, a bukott őszödi böszme miniszterelnökre, Gyurcsány Ferencre és a másik önjelölt ellenzékvezérre, a legújabb pártalapító-messiásra, Márki-Zay Péterre utalunk. A szellemi ikertornyok tavaly ősszel találtak egymásra. Miután nem egyszer fenyegették meg börtönnel a jelenlegi kormánypárti elitet,…
Nem változtak a kiszombori temetői díjak
A képviselő-testület erre az évre sem változtatott a temetői díjakon, így a sírhelyek megváltásának összegén sem. Évek óta változatlanok a kiszombori temetői díjak, s az idén sem emelte azokat a kiszombori képviselő-testület. A ravatalozóról a szél által lesodort néhány cserép pótlásáról már intézkedtek, s tervezik, hogy bővítik az urnafalat, hogy több hely legyen benne. A képviselők még novemberben határoztak arról, hogy ahogy a korábbi években sem tették, így az idén…
A közönség is énekelte a Hajmási Pétert a földeáki nőnapon
Száz földeáki lány és asszony énekelte a Csárdáskirálynő leghíresebb betétdalát Parlandó együttes tagjaival a földeáki könyvtár fergeteges nőnapi műsorában. Az ünnepségen Hajnal Gábor polgármester közelgő 80. születésnapja alkalmából virágcsokorral köszöntötte Lóczi Istvánnét, a Vöröskereszt helyi lelkét. Remekbe szabott nőnapi ünnepséget szervezett a földeáki könyvtár csapata, a Kávéházi estét rendezvénysorozat részeként tegnap este. Csábítónak bizonyult az operettest, melyre még belépőt sem kellett váltania senkinek, s amelyet bárki megnézhetett. Ez alkalommal köszöntötte…
Nagylak ismét elesett
Ismét egy órás várakozásra kell felkészülnie annak, aki az M43-as autópálya határátkelőn akar Magyarországra belépni. A várakozásra azonban csak a teherautósoknak és kamionosoknak kell felkészülniük, ha romániai Nagylak felől érkeznek az autópálya-határátkelőhöz, a többi jármű mindkét irányban zavartalanul közlekedik. Nem kell várakozni sem a régi nagylaki, sem a kiszombori határátkelőnél sem, érkezzen járművel bármely ország irányából.
Bakondi: növekedni fog a migrációs mozgás a meleg miatt
Növekedni fog a migrációs mozgás a meleg miatt a balkáni útvonalakon – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán szerdán. Bakondi György azt mondta: a tapasztalatok szerint a migránsok a téli időszakban szeretnek járműveken, vonatokon elrejtőzni és a hideg időjárás miatt viszonylag kevesen próbálkoznak a zöldhatáron átjutni. Hozzátette: a szerb határnál negyvennél is több esetben tettek kísérletet illegális határátlépésre az elmúlt 24 órában és több mint 1700-an próbálkoztak…
Ezek voltak tavaly a legfelkapottabb magyar keresztnevek
Ami meglepő: nincs semmi meglepetés. Vagyis ugyanazok az utónevek vezetik a toplistát, mint 2017-ben – írja a Blogstar. Akárcsak egy évvel korábban, 2018-ban is a Hanna nevet kapta a legtöbb újszülött kislány, illetve a Bence nevet a legtöbb újszülött kisfiú – mindez a Belügyminisztérium által közzétett friss utónév-statisztikából derült ki. A kislányoknál az aranyos Hannák nyomában a Zoék megelőzték az Annákat, míg a kisfiúknál a Bencéket követő Máték mögé a…
Koncepcióterv készül a csapadékvíz elvezetési hálózat felújításáról
A koncepcióterv részeként felmérik az állapotát a várost érintő csapadékvíz elvezető rendszereknek, a cél, hogy további forrásokkal idővel megújuljon a csatornarendszer. Toldi János önkormányzati képviselő elmondta, mintegy 50 éve csinálták meg a csapadékvíz elvezetést a városban, ez pedig mostanra számos gondot okoz. A koncepcióterv létrejötte mellett szeretnék bevonni a lakosságot is, a cél pedig további forrásokkal a csapadékvíz elvezetés felújítása lenne. Zsámboki Zsolt, a Makói Polgármesteri Hivatal Innovációs és Városfejlesztési…
34 illegális migránst rejtett a kamion Csanádpalotánál
Egy kamion ellenőrzése során 34 határsértőt találtak megbújva a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Az ügyben a román hatóságok járnak el. A román honosságú járművet 2019. március 6-án 0 óra 5 perckor közösen ellenőrizték a magyar és román rendőrök a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Ennek során a jármű rakterében a szállítmány közt 34 határsértőt találtak megbújva. A csoport tagjai iraki, pakisztáni, bangladesi, szír, mianmari és indiai állampolgárnak vallották magukat, azonban magyarországi…
Madártávlatból a mezőhegyesi ménesbirtok fejlesztései
Így folyik a munka, fölé emelkedtünk a Mezőhegyesi Ménesbirtok fejlesztéseinek – írta Lázár János a közösségi oldalára feltett videóhoz. Drónfelvételekkel mutatja be a térség országgyűlési képviselője, milyen fejlesztések zajlanak éppen Mezőhegyesen. A rövid videóban feliratozva feltűnik a régi silótárolók bontásának helyszíne, illetve az új 6000 négyzetméteres helye is, amit várhatóan az év közepére fejeznek be. Emellett azonban még több építkezés is folyamatban van jelenleg, a légi felvételek ráadásul mindig elképesztőek,…
Terror: iszlamista férfi késelt egy francia börtönben, robbanthattak is
Súlyosan megsebesített egy iszlamista férfi két börtönőrt Franciaországban. A kést a férfi élettársa csempészhette az intézetbe. Az őröket a mellkasukon és az arcukon vágta meg a radikális nézeteket valló férfi – írja az Origo. Késsel súlyosan megsebesített egy 27 éves, iszlám hitre áttért fogvatartott két börtönőrt a nyugat-franciaországi Condé-sur-Sarthe börtönében kedden. A férfit és élettársát a rendőrség elitegysége 10 óra elteltével előállította. Az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó munkatársai több…
Kerekes Évinek újabb tervei vannak Nepállal
Az októberi Manaslu megmászása után újabb célokat tűzött ki maga elé Kerekes Éva: a makói hegymászó ma indul újra Nepálba, ahol egyeztetni fog az őszi hegymászást illetően – a cél 8167 méter magas Dhaulaghiri. Ősszel ismét mászóruhát húz Kerekes Éva és hegymászó társa, Herczeg Angelika. Terveik között a 8167 méter magas Dhaulaghiri szerepel, amely miatt ma indultak egyeztetni Nepálba az expedíciójukat szervező céggel. Mint ahogy Éva elmondta, a Dhaulagirit idáig…
Kigyulladt egy ház tegnap este az Ardics utcában – frissítve
Teljes egészében ég egy háromszáz négyzetméteres, kétszintes lakóház Makón, az Ardics utcában. A városi hivatásos tűzoltói mellett a hódmezővásárhelyi egységek is a helyszínre érkeztek. A tűzoltóknak este kilencre sikerült megfékezniük a lángokat, miközben az Ardics utca érintett szakaszát lezárták. A házban nyolc lakás van, négyet sikerült megvédeni a tűztől. Egy olvasónk a Facebook-oldalon hozzászólásában megírta, még tegnap este vitt egy nagy táska ruhát, zoknit, barátnője pedig vizet, kekszet, banánt a…
Jó reggelt, Makó!
Elkezdték a Kálvin utcai rendelő bontását, egészségházat építenek Pitvaroson és kamarakiállítás nyílt a makói levéltárban – tegnap ezekről is olvashattak! A fokhagyma után a vöröshagyma import is feltűnt Makón: a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének Facebook-oldalán bukkant fel egy fénykép, Németországból importált vöröshagymáról. Ittasan udvarolt, ezért halt meg a makói férfi? – tegnap tárgyalták a 2017 áprilisában történt esetet. Egészségházat építenek az idén Pitvaroson: a Kossuth utcai, jelenleg üres…