Hírek Külföld

A migránsok egy része szerint a nők hibája, ha megerőszakolják őket

Egy friss kutatás szerint a dániai migránsok ötöde úgy véli, a „provokatívan” öltözködő nők a felelősek azért, ha megerőszakolják őket – olvasható az Origon.

Egészen pontosan a bevándorlók 17 százaléka gondolja ezt így.Tehát ezek az emberek tényleg nem hiszik, hogy bűnt követnének el azzal, ha megerőszakolnak egy ártatlan nőt.

A helyzet ráadásul annyira kiábrándító, hogy a konzervatív kormánypárt egyenlőségi minisztere, Eva Kjer Hansen is „megdöbbent” a számokon. Mint mondta, ez a fajta hozzáállás elfogadhatatlan, és szerinte „erősíteni kellene a társadalmi vitát” a kérdésben. A tárcavezető kiemelte azt is, hogy migránsok egy nem túl szűk csoportja nem kezeli egyenlőkként a férfiakat és nőket.

Példaként említette, hogy ezeknél a csoportoknál kizárólag a nők dolga a gyereknevelés, és mindenben a férfiak szava az utolsó. A nőknek nem lehetnek férfi barátaik, és az is rendben van, ha a férfi erőszakkal védi meg a becsületét.

Az elnyomás tehát teljes, a miniszterasszony pedig nyilván nem mondhatta ki, hogy konkrétan kikre gondol, de kétségünk se legyen afelől, hogy itt az észak-afrikai és közel-keleti muszlim migránsokról van szó.

Már csak azért sem, mert egy korábbi kutatás rávilágított arra a szomorú tényre, hogy például a 2016 januárja és 2017 májusa között elkövetett, vagy megkísérelt nemi erőszakok felét migránsok követték el Dániában. Főleg szíriaiak, szomáliaiak, afgánok, eritreaiak, irakiak és kameruniak. A bevándorlóknak nem mellesleg úgy sikerült elérniük az 50 százalékos nemi erőszak-rátát, hogy a dán társadalomnak mindössze 12,9 százalékát teszik ki.

Ennél jobb példát talán nem is lehetne találni a baloldali-sorosista álomvilágban tévelygő bevándorláspártiaknak,hogy az észak-afrikai és közel-keleti muszlimok mennyire nem akarnak és nem is tudnak alkalmazkodni az európai kultúrkörhöz. Az európai nőket pedig csak egy megvetendő tárgyként kezelik.

Christian Diesen, a Stockholmi Egyetem professzora írta le az erőszakoló migránsok gondolatvilágát, mint mondta, gyakran fejezik ki megvetésüket a nők irányába, szajhákként kezelik őket. És ez ellen a nők nem is tiltakozhatnak, ugyanis ha kimennek, akkor „felajánlják magukat” az elkövetők részére. Ez a viselkedés gyakran megjelenik a rendőrségi kihallgatások során is, amikor

az illetők a lehető legszélesebb skálán próbálják becsmérelni a nőket. A bűntudat leghalványabb szikrája sincs meg bennük, ugyanis nem hiszik, hogy bármi rosszat tettek volna, ugyanis minden a nő hibája.

Csak emlékeztetőül: 2015 óta több mint 3,4 millió ember adott be menedékkérelmet valamelyik uniós tagállamban, erősen túlnyomó részben afrikai és közel-keleti országok állampolgárai, akiknek szintén erősen túlnyomó része felnőtt férfi.