Elsöprő fideszes győzelem Tolnán

Óriási győzelmet aratott Tolna városának 7-es számú választókerületében Berta Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltje a vasárnapi időközi választáson. A kormánypárti jelölt a szavazatok 81,11 százalékát szerezte meg – írja az Origo. A szavazatok több mint 80 százalékával diadalmaskodott a vasárnapi időközi választáson a 7-es számú körzetben Berta Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltje. A siker értékét nagyban növeli, hogy […]

20 település aerobikosai bizonyíthattak a sportcsarnokban

A szombaton, Ajkán megrendezett nyugat-magyarországi döntő után a mai napon a hagyományokhoz híven Makón, az Erdei János Városi Sportcsarnokban zajlott az Aerobik Diákolimpia Kelet-Magyarországi Döntője, 20 település aerobikosainak részvételével. – Egyrészt azt gondolom, hogy a szövetség részéről is egy bizalom, hiszen azt sugallhatja, hogy Makó jó házigazdája ennek, ezért én azt gondolom, önmagában is egy […]

A hét embere: Sipos Ildikó

Közel négy éve vezeti a Kugler Cukrászdát, nemrégiben pedig vendéglátás kategóriában vehette át a Best of Makó díjat Sipos Ildikó – a mai napon őt köszöntjük a hét embereként!  – Nemrégiben vehette át a Best of Makó díjat, hogy fogadta ezt a kitüntetést? – Nagyon nagy örömmel ért, bár legbelül az idén már nem is […]

Farkas Éva Erzsébet is részt vett a Maros Táncegyüttes gálaműsorán

Ahogyan portálunk is beszámolt róla, a hagyományokhoz híven a Maros Táncegyüttes fergeteges gálaműsorral készült a farsangi időszak zárásaként. Az előadáson részt vett a város polgármestere is, aki közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a rendezvény kapcsán. – Mindig öröm azt látni, ahogyan Tóthné Döme Mária több mint harminc éves munkásságával, hittel, kitartással, szakmaisággal, megannyi alázattal és […]

Tavaszi kerti zsongás Kiszomboron

A tavaszi kerti zsongásról tartanak előadást kedden a művelődési házban. A délután 5-kor kezdődő előadáson Sipos József, azaz Sipos gazda beszél a tavaszi kerti munkákról az Ady Endre Művelődési Házban, a Lássunk tisztán! prevenciós eladás-sorozat újabb részeként.

Deutsch: Brüsszel bevándorláspárti terveinek nagyon is sok köze van Soros Györgyhöz

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő szerint Brüsszel bevándorláspárti terveinek nagyon is sok köze van Soros Györgyhöz. A politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy az Európai Bizottság Magyarországnak címzett levelében a bevándorláspárti brüsszeli tervek kapcsán azt állítja, hogy Soros Györgyhöz az egésznek semmi köze nincs. Deutsch Tamás azt mondta: Soros Györgynek van egy terve, […]

Előre tervezik a nyaralásukat a makóiak

Míg régebben inkább a lastminute utakat preferálták az utazók, ma már sokkal hamarabb kezdik el az utazásukat tervezni a nyaralni vágyók. Egy makói utazási irodában már most rengetegen foglaltak nyárra utat vagy szállást. Bár még csak március van, mégis sokan gondolnak mára a nyárra, a nyaralásra. Fleisz Tünde, a Proko Travel utazási iroda makói kirendeltségének […]

Kacagtatott és jókedvre derített a kiszombori farsangi batyus bál

A remek színpadi műsorszámok után a résztevevők még táncra is perdültek az Ady Endre Művelődési Ház aulájában. Fergeteges farsangi batyus bált rendezett a helyi önkormányzat és a Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény még pénteken délután az Ady Endre Művelődési Házban. Szegvári Ernőné polgármester köszöntőjét követően a közel telt házas nézőtéren ülő zömében időseket a szomszédos […]

Nőnapot is köszöntöttek a Marosmenti Vadásztársaság bálján

Évzáró-évnyitó vadászbált szervezett a Marosmenti Vadásztársaság: ahogy Marjai Péter elnök elárulta, február 28-án zárják az előző vadászévet, majd március elsején nyitják meg az új esztendőt. A szombat este szervezett mulatságon a nőkre is gondoltak: minden hölgy egy-egy szál virágot kapott nőnap alkalmából. A Marosmenti Vadásztársaság 11 ezer hektáron gazdálkodik: ezen a területen főleg apróvadak élnek, […]

A vadászház felújítását tervezi a Maros Vadásztársaság

Remek hangulatú vadászbált szervezett a Maros Vadásztársaság Apátfalván: a finom vadételek elfogyasztása után Csikota József és zenekara húzta a talpalávalót. Idén terveik között szerepel a vadászház felújítása, amelyhez forrást keresnek. Sikeres évet zárt a Maros Vadásztársaság: Bálint Antal elnöktől megtudtuk, a vadászati és gazdasági eredményeik, illetve a társaság hangulata maradt a régi, vagyis minden remekül […]

Vonaton és gyalog próbálkoztak

Bács-Kiskun megyében 17 illegális migránst tartóztattak fel a rendőrök az éjszaka folyamán. Kelebia Határrendészeti Kirendeltség Vasúti Határátkelőhelyen a rendőrök egy Szerbia irányából belépő vonat átkutatása során 2019. március 2-án 23 óra 30 perckor 9 külföldit tartóztattak fel, akik afgán állampolgárnak vallották magukat. A férfiak a tehervonat vagonjaiban elbújva próbáltak meg jogellenesen Magyarországra jutni. Alig egy óra […]

Orbán Viktor: a baloldalról támadják a Fideszt, a cél az Európai Néppárt gyengítése

A baloldalról indul a Fidesz elleni támadás, a valódi cél pedig az Európai Néppárt (EPP) gyengítése – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a migrációval foglalkozó kormányzati kampánnyal szembeni bírálatokról a Welt am Sonntag című konzervatív vasárnapi német lapnak. A kormányfővel készített interjúból szombaton előzetesen ismertetett részletek szerint a migrációval foglalkozó kormányzati kampány révén a Fidesz […]

Beállt a személyforgalom mindkét nagylaki határátkelőnél

Legalább fél órát kell várakozniuk azoknak, akik Románia felől személygépkocsival érkeznek az M43-as autópálya határátkelőhöz, illetve a régi nagylaki határállomáshoz. Mintegy fél órás várakozásra kell felkészülniük a személygépkocsival a nagylaki, illetve a Csanádpalota-Nagylak II autópálya határátkelőhöz Románia felől érkező személyautóban utazóknak. A várakozás egyik határállomáson sem érinti, a kamionnal vagy busszal odaérkezőket. Magyarország felől a […]

Körözött Mercedest foglaltak le Csanádpalotánál

A magyar rendőrök az olasz hatóságok által körözött személyautót foglaltak le. Két román állampolgár 2019. március 2-án valamivel 11 óra után egy Mercedes S320 típusú gépkocsival akarta az országot elhagyni Csanádpalotánál. Az ellenőrzés megállapította, hogy az autó szerepel a körözési rendszerben, azt az olasz hatóságok keresik. A rendőrök a 3 millió forint értékű Mercedest lefoglalták. […]

Meghalt Koós János

Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész – tudatta a család vasárnap az MTI-vel. “A család most arra kéri az elektronikus és a nyomtatott sajtó munkatársait, hogy a halálesettel kapcsolatos híreikben tartsák tiszteletben Koós János emlékét és a hozzátartozók gyászát” – olvasható a közleményben, amelyet lányának, Koós Rékának a […]

Jó reggelt, Makó!

Farsangi gálaműsorral készült a Maros Táncegyüttes, közkívánatra rendeztek retro partit Makón, két videót is megosztott nagylaki fogadóórájáról Lázár János közösségi oldalán, határozott léptekkel menetel a Guardians a bajnokság felé – ezekről is olvashatnak mai hírösszefoglalónkban! A hagyományokhoz híven a Maros Táncegyüttes fergeteges gálaműsorral készült a farsangi időszak zárásaként. Ahogy Tóthné Döme Mária, az együttes vezetője […]

Kiold, felold, megold

Többféle gyógymód létezik. Amik hasznosak a bajban és arra is jók, hogy elkerüljük a további zűröket. Életünk során sokszor kerüljünk olyan helyzetekbe, amikor azt érezzük, simizni kell a lelkünket.   Megtanuljuk, mi nyugtat meg bennünket, kivel, hogyan szeretjük megosztani a bánatunkat, gondjainkat. Nincs általános recept, vagy mindenkire egyformán alkalmazható terápia. Van, aki egyedül próbálkozik és inkább […]