Hírek Térség

Lázár János megnézte az elkerülőt is Nagylakon

Fogadóórája után polgármesterrel nézte meg a környező települések kamionforgalmát elterelő utat, amelyen már félpályán halad a forgalom. A nagylakiak több fejlesztési kérdéssel is fordultak Lázár Jánoshoz.

– Nem könnyű helyzet, ha az ország keleti szélén él valaki, ráadásul Európa egyik legforgalmasabb határátlépési pontjánál. – hangsúlyozta fogadóórája után a térség országgyűlési képviselője.

Lázár János hozzátette, éppen ezért nagy eredménynek tartja, hogy meg tudták valósítani a 3,8 milliárd forintból megépült nagylaki elkerülő utat, amellyel nem csak ez a település, hanem Apátfalvát és Magyarcsanádot is tehermentesítheti.

 

 

Korábban mintegy 900 kamion haladt erre, mert Romániát az Európai Unió nem vette fel a Schengeni-övezetbe, ezért hosszú távon azzal kell számolni, hogy Magyarország határa lesz a Schengeni határ, mondta el Lázár János.

– Évekkel ezelőtt az volt a nagylakiak legfontosabb kérése, hogy ezt oldjuk meg. Nagylak és a magyar-román határ közé behúztunk egy útszakaszt, amiről az autópálya közvetlenül elérhető, a Románia felől érkező, a régi nagylaki határátkelőt használó kamionok már csak ezt az utat használhatják, Nagylak felé már nem lehet behajtani tehergépjárművel. – hangsúlyozta.

 

 

Felmerült olyan lakossági kérdés, hogy az elkerülő nem lesz-e túl közel a házakhoz, ezzel kapcsolatosan a térség országgyűlési képviselője kiemelte, egyelőre fél év próbaidőt kap az út, ám ha nagy lesz a zaj, akkor egy zajvédő fal is kerülhet mellé.

A fogadóórára többen is azért jöttek most el, hogy megköszönjék az elkerülő megvalósítását, ám emellett szó esett a lehetséges fejlesztésekről is, illetve beszéltek egy sportpálya építésének lehetőségéről, valamint az üresen álló óvoda hasznosításának a kérdéséről is. Nagylak polgármestere azt is kiemelte, nagyon számítanak a magyar Falu Program forrásaira, mert számos tervük van a jövőre nézve is.