Szijjártó: a brüsszeli bürokrácia bosszúhadjáratot folytat Magyarország és Lengyelország ellen
A brüsszeli bevándorláspárti bürokrácia bosszúhadjáratot folytat Magyarország és Lengyelország ellen, de a két ország mindig számíthat egymásra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután lengyel kollégájával tárgyalt. A tárcavezető a megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország és Lengyelország kiáll saját nemzeti érdekei mellett, egyenes és őszinte álláspontot képvisel a nemzetközi vitákban, továbbá kiáll az európai keresztény örökség megvédésének szükségessége mellett is. E két ország ellen a brüsszeli…
Közéleti est a Koronában
Csütörtök este Gajdics Ottó és Szentesi Zöldi László lesznek a Fidesz Makói Szervezetének vendégei egy beszélgetésre, amely 18 órakor kezdődik. A két újságíró a Hír TV népszerű műsorának, a Péntek 9-nek a műsorvezetői. Gajdics Ottó korábban a Magyar Idők főszerkesztője volt, jelenleg a Szabad Földnél tölti be ezt a tisztséget. Szentesi Zöldi László pedig a Magyar Demokrata főmunkatársa. A közéleti beszélgetésre február 28-án este 18 órakor kerül sor a Korona…
Bontási hulladékot is fogadhat márciustól a földeáki úti telep
Erről is döntött ma rendkívüli ülésen a testület. Az önkormányzat azt várja a lépéstől, hogy csökkenjen a városban szanaszét hagyott építési hulladék. A bérleti szerződés módosítását kezdeményezte az önkormányzatnál a földeáki úton lévő telep bérlője. Az FHB-NP Nonprofit Kft. a korábbi szerződés szerint az ingatlanon komposztálási tevékenységet végezhet, március 1-től azonban inert hulladékot, vagyis építési, bontási törmeléket is befogadnának. A képviselő testület elfogadta a szerződésmódosítást, így a cég a területen…
Emberölés Szegeden: megfojtotta majd elásta áldozatát a 44 éves nő
Ismerősét fojtotta meg egy nő Szegeden. A holttestet az áldozat házának kertjében elásta, majd csaknem egy évig élt az ingatlanban – írja a police.hu. A Szegedi Rendőrkapitányságon 2018 júliusában indult eljárás egy helybeli asszony eltűnésének ügyében. A beszerzett információk eredményeként felvetődött a gyanú, hogy az eltűnés hátterében életellenes cselekmény állhat, melynek feltételezett elkövetője az egykori barátnő. A megalapozott gyanú szerint a két nő 2017 májusában veszett össze, melynek során a…
Tűzoltók gyakorlatoztak a SZIGNUM-ban
A Makói Hivatásos Tűzoltóparancsnokság munkatársai tartottak emelőkosaras mentési próbát a város magyar-angol két tanítási nyelvű általános iskolájában. Az akció eredményesen zárult, olyannyira, hogy a diákok között volt, aki felnőttként ezt a hivatást szeretné választani magának. A feltételezett esemény szerint az iskolában keletkezett tűz hatására az egyik emeleti osztályban rekedtek a tanulók, akiket a körülmények miatt csak az ablakon keresztül tudtak kimenteni a tűzoltók. Ezt az elképzelt szituációt és az abban…
6,3 millió forintból újul meg a Tulipán utcai rendelő
Dr. Várkonyi Katalin felnőtt háziorvos még tavaly januárban vette át dr. Sánta Sándortól a Tulipán utcai rendelőben működő háziorvosi praxist. A doktorhoz sok beteg jár – mintegy 1450 beteget lát el – és ő is szeret Makón dolgozni, ezért is szeretné, ha a Tulipán utcai rendelő megújulna. Várhatóan márciustól megkezdődik a felújítási munka. Dr. Várkonyi Katalin már több mint egy éve dolgozik a Tulipán utcai orvosi rendelőben, mint felnőtt háziorvos.…
Jogi útvesztőbe csalta Európát az Iszlám Állam
Az európai államok főként nemzetbiztonsági okokból próbálnak kibújni a felelősség alól, és még a háborús térségben felelősségre vonni saját iszlamistáikat. Segítséget jelenthet-e nekik egy Közel-Keleten felállított különbíróság? Irakban, Szíriában vagy Líbiában sújthatók-e halálbüntetéssel a szóban forgó európaiak? Mi történik, ha valaki „csupán” angolt tanít az Iszlám Állam soraiban? — vetődnek fel a kérdések, írja a Magyar Nemzet. „Anya, légy szíves, jelentkezz! Tudni akarom, hogy jól vagy-e és hogy ki tudsz-e…
Jó reggelt, Makó!
Fogadóórát tart Nagylakon Lázár János, napelemet kapott a nagylaki határátkelő, 150 méternyi utat javítanak Lesiben – tegnap ezekről is olvashattak. Mutatjuk! Sokkal több család vehet új autót a kormány autóvásárlási programja segítségével: a KSH statisztikái szerint nagyjából 176 ezer nagycsalád, vagyis legalább három gyermeket nevelő szülő volt Magyarországon 2011-ben, azaz körülbelül ennyien lehetnek jogosultak a 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra. Javulhatnak a lakhatási körülmények vidéken is: a kormány…
A Maros-ártérben már kopácsolnak a harkályok
A Körös-Maros Nemzeti Park erdős területein is érezteti hatását a jó idő. A Maros hullámtéri erdőiben egyre hangosabbak a madarak – írja honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park. Szorgalmasan dobolnak a harkályok: kis fakopáncsok, nagy fakopáncsok, zöld küllők, fekete harkályok. Az alföldi területeken ritkán látható közép fakopáncsok néhány példánya is megfigyelhető a hullámtérben. A hím harkályok most nem azért kopácsolnak, mert táplálékot keresnek, hanem mert kijelölik a saját területüket (revírjüket). Ilyenkor…
Ma elrajtol a Magyar falu program
A szerdán meghirdetett, közösségi terek hasznosításáról szóló két pályázattal elkezdődött a Magyar falu program. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Magyar Nemzetnek elmondta: az ötezer fő alatti településeknek meghirdetett projekt célja az, hogy megállítsa, sőt ahol lehet, visszafordítsa a falvakból történő elvándorlást, javítsa a lakhatást, a munkába járás körülmé­nyeit, segítse a munkahelyteremtést és a helyi intézményi ellátottságot. – A Magyar falu program már 2019-ben 150 milliárd forint…
Kovács Zoltán: Brüsszel beismerő vallomást tett
Brüsszel gyakorlatilag beismerő vallomást tett – így kommentálta a migrációról szóló kormányzati kampányra adott európai bizottsági reagálást a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Kovács Zoltán azt mondta, Brüsszel az állásfoglalásában beismerte, hogy a kormány által bemutatott elképzelések léteznek, és beismerte, hogy ezek a tervek növelnék a bevándorlást Európába, ezért a kabinet szerint veszélyesek. Az Európai Bizottság megerősítette, hogy létezik egy jogi előterjesztés a bevándorlók kötelező szétosztására, és…
Javulhatnak a lakhatási körülmények vidéken is
A kormány otthonteremtési kedvezménye a falusi családi otthonteremtési programra (falusi csok) is kiterjed. A nyáron induló program azokat a településeket érinti, ahol a lakosságszám 2003 óta az országos átlagot meghaladó mértékben csökkent, vagyis ahol a mostani lélekszám nem éri el a 2003. január 1-jén mértnek a kilencvenöt százalékát – írja a Hirado.hu. A törvény életbe lépése után azokat az összegeket, amelyeket eddig csak új építésű lakásoknál lehetett igénybe venni, már használt…
Csecsemőhalál: Márki-Zayék cégét hibáztatja az édesanya ügyvédje
A jogtudományi kutató szerint a Márki-Zayék családi vállalkozásaként működő A Te Szülésed Kft.-nél már L. Endre születésének pillanatában teljesen jogszerűen lehetett volna K-vitamin, és azt be is adhatták volna. Állítja, az egészségügyi személyzet részéről összességében több mulasztás is felmerült, és a cég akkori ügyvezetője – a mai vásárhelyi polgármester – felelősségét is firtatja. A Márki-Zay Péterrel és feleségével, Márki-Zayné Vincze Felíciával készített magyarázkodós interjú után Várdai Viktória Jádét, az év egyik legmegrázóbb…
150 méternyi utat javítanak Lesiben
Az idei költségvetésből utak felújítására is különítettek el pénzt Makón: ennek köszönthetően Lesiben, a Vasút soron az egykori MÉH-telepre vezető út kap új burkolatot. Várhatóan már jövő hónapban megkezdődik a munka. Toldi János képviselő körzetéhez tartozik Lesi városrész is. Az elmúlt időszakban már több szakasz is új útfelületet kapott – így könnyebben jutnak el a rendvédelmi szervek, a mentők és a katasztrófavédelmi autók egy-egy helyszínre -, továbbá még idén tavasszal…
Napelemet kapott a nagylaki határállomás
A Nagylak Határrendészeti Kirendeltség és a közúti határátkelőhelyre is napelemes rendszert telepítettek. A Széchenyi 2020 pályázat támogatásának köszönhetően a megyei rendőr-főkapitányság központi épülete, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a csongrádi kapitányság tetején is mini naperőmű működik. A kép illusztráció. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén, a Széchenyi 2020 alapján kiírt, KEHOP 5.2.11-16-2016-00007 pályázattal 5 rendőrségi objektum épületére telepítettek napelemes rendszereket. A 130 millió 233 ezer 425 forint vissza nem térítendő…
Hegedűs Lorántné kilépett a Jobbikból és annak frakciójából
Kilépett a Jobbikból és annak országgyűlési frakciójából Hegedűs Lorántné. Posztkommunistákkal történő bármilyen közösségvállalás ellentétes neveltetésemmel és személyes meggyőződésemmel – írta az MTI-nek e-mailben is megerősített Facebook-bejegyzésében. A képviselő a parlament honlapjának adatai szerint keddtől politizál függetlenként. Hegedűs Lorántné tavaly áprilisban sorozatban harmadszor szerzett mandátumot a párt országos listáján, ebben a ciklusban a parlament törvényalkotási bizottságának alelnökeként tevékenykedett. A politikus a Jobbik alelnöke volt. – Tekintettel az áthidalhatatlanná vált politikai stratégiai…
Változatlan hagyták a segélyek összegét Kiszomboron
A képviselő-testület sem a jövedelmi korlátokon, sem a segélyek számán és összegén nem változtatott a mai ülésén, ahol elfogadta a község idei 1 milliárd 262 millió 170 ezer forintos költségvetését és hosszasan tárgyaltak arról csak 7 díszpolgárnak ültessenek most emlékfát, vagy egész kis erdőt telepítsenek, gondolva a leendő díszpolgárokra. A testület elfogadta Szegvári Ernőné jelentését a legutóbbi ülés óta történt legfontosabb eseményekről. A hozzászólásokban elhangzott, hogy a kamionok megrongálják a…
Kiesési rangadón hazai vereség a Kondorosi KK-tól
A mérkőzésre nagyon készült a makói csapat, de sajnos sérülések és munkahelyi elfoglaltság miatt a kezdő csapatból három játékos is hiányzott. Nagy problémát okozott Szabó Benedek sérülése, illetve betegség miatt Vass Péter és Szabó Richárd munkahelyi elfoglaltság miatt hiányzott. Ezzel a vereséggel a csapat rendkívül nehéz helyzetbe került a kiesés szempontjából. Gera Norbert, edző: Negyvenöt percig mi irányítottuk a mérkőzést, utána azonban belső poszton elfogytunk. Sajnos lövő erőben kevesek voltunk, amit…
Újabb antiszemita botrány a Jobbiknál
“Akik azt gondolják, hogy a megalázkodás, a hétrét görnyedés és a hasmánt csúszás a cionizmus vezetői előtt megbékítik a bosszú népét, és a cionista úthenger ettől visszahőköl, tévednek” – ezeket a mondatokat a Jobbik elnökhelyettese mondta a párt pár évvel ezelőtt megtartott anticionista tüntetésén. Nem ez volt az egyetlen zsidóellenes megnyilvánulása a Brüsszelbe menekülő politikusnak, egy évvel korábban megkérdőjelezte a holokauszt áldozatainak számát. Mindez azért különösen érdekes, mert ma már Gyöngyösi tagadja,…
Vietnami élményeiről mesélt Czibolya Kálmán
A SZIGNUM Szent István Szabadegyetemi előadássorozata Amerika után Vietnamba tett látogatást Czibolya Kálmán, a Makói Videóműhely vezetőjének köszönhetően. A filmes élményeiről számolt be a közönségnek. Czibolya Kálmánnak, a Makói Videóműhely vezetőjének már több lehetősége volt, hogy ázsiai országokba tegyen látogatást. Legutóbb Dél-Koreában járt egy ifjúsági filmes táborban, azonban hétfő délután nem erről, hanem vietnami élményeiről mesélt a jelenlévőknek. Kálmán elmondta, idáig két alkalommal járt Vietnamban: 2015-ben és 2018-ban. Mint elárulta,…
Sokkal több család vehet új autót a kormány autóvásárlási programja segítségével
A legalább három gyermeket nevelő családok 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a legalább hétüléses új gépkocsik vásárlásakor. Ez az egyik intézkedése a hétpontos családvédelmi akciótervnek, amelyet a miniszterelnök jelentett be évértékelő beszédében. A társadalmi visszajelzések alapján döntöttek a csomagról – közölte Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár, írja a Hirado.hu. Hozzátette, folyamatosan vizsgálják a társadalmi nehézségeket és a problémákat. A visszajelzésekből kiderült, hogy a negyedik gyermek vállalását…
Jó reggelt, Makó!
A kommunizmus áldozataira emlékeztek Makón és Apátfalván, lakossági fórumot tartott Toroczkai László, tíz százalékkal emelkedik a szociális ebéd ára Nagylakon, testületi ülést tartottak Apátfalván – ezekről is olvashatnak mai hírösszefoglalónkban! A kommunizmus áldozatainak emléknapján Makón és Apátfalván is megemlékeztek azokról, akik az egykori rendszer áldozatává váltak. Apátfalván a SZEFO épülete falán lévő emléktáblánál, Makón az 1956-os emlékműnél emlékeztek meg. A Mi hazánk Mozgalom elnökével a makói lakossági fóruma előtt készítettünk interjút. Toroczkai…
A szerelemféltés növelte a testi sértések számát
Sértő Facebook bejegyzések okán foglalkoztak a helyi hagyományőrző csoportokkal hosszasan az apátfalvi képviselők, a ma késő délutáni testületi ülésen, ahol kiderült, tavaly a szerelemféltésből elkövetett testi sértések száma emelkedett, s a tavalyi medvejárás főszereplőjét a temetőből ugrasztották meg. Az ülésen részt vevő Palicz András makói rendőrkapitány az apátfalvi közlekedési és közbiztonsági helyzettel kapcsolatos napirend tárgyalásakor elmondta, tavaly 34 bűncselekmény történt a faluban, míg 2017-ben 24 volt. Közölte az elmúlt 5…
A kommunizmus makói áldozatairól is megemlékeztek
A kommunizmus áldozatainak emléknapján Makón is megemlékeztek azokról, akik az egykori rendszer áldozatává váltak: hétfő este az 1956-os emlékműnél helyezték el a résztvevők az emlékezés mécseseit és virágait. – Bízom benne, hogy ezzel a mai megemlékezéssel is fel tudjuk hívni a figyelmet arra, hogy még egyszer ilyen ne fordulhasson elő, hívjuk fel a világ figyelmét arra, mi volt akkor, és mi ez ellen tiltakozunk, és nem szeretnénk, hogyha még egyszer…
Toroczkai: azon kevés pártok közé tartozunk, akiknek van programja
A Mi hazánk Mozgalom elnökével a makói lakossági fóruma előtt készítettünk interjút. Toroczkai Lászlót az EP választásokról, és arról a pártja által beharangozott törvényjavaslatról is kérdeztük, ami megtiltaná a homoszexuális propagandát az óvodákban és iskolákban.   – Csongrád megyében Makón kezdte el a lakossági fórumok sorát. Miért ide jött először? – Csongrád megye az én szűkebb hazám, és azt gondolom, hogy ez egy olyan régió, ahol van rengeteg teendő. Azok…
A kommunizmus áldozataira emlékeztek Apátfalván
Ma délután emlékeztek meg a kommunizmus áldozatairól Apátfalván. A SZEFO épülete falán lévő emléktáblánál rendezett megemlékezésen mondott köszöntőjében Szekeres Ferenc polgármester hangsúlyozta: főhajtással emlékszik az erőszakrendszer áldozataira az apátfalvi önkormányzat.  –  Egy rendszert, egy diktatúrát létrehozni, irányítani bizony választható. Fenn kell tartsuk magunknak azt a jogot, hogy erkölcsi megítélés alá vethessük mindazokat, akik e rendszer működésében szerepet játszottak, aki mélyen beágyazottan, és meggyőződéssel irányították a kommunista rendszert. Az elnyomó hatalom…
A családi élet változásai a gyermek születésével
A fenti címmel rendeznek előadást kedden a pitvarosi Erdei Ferenc Közösségi Színtérben. A Családi Élet változásai a gyermek születésével címmel tart ingyenes előadást Farkas Attila családterapeuta kedden délelőtt 10 órától a pitvarosi faluházban. Erre szeretettel várják a kismamákat és családjukat.
Orbán Viktor: a mai migrációs feszültségek okai erősödni fognak
A mai migrációs feszültségek okai erősödni fognak, a kérdés, hogy elszenvedői vagy irányítói akarunk-e lenni ezeknek a folyamatoknak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió és az Arab Liga első alkalommal megrendezett csúcstalálkozóján hétfőn Egyiptomban. Orbán Viktor a Sarm-es-Sejkben megrendezett tanácskozáson elmondta, a tapasztalat az, hogy a kölcsönös tisztelet alapján kell eljárni, a különböző népek kulturális, vallási és politikai hagyományait tiszteletben kell tartani. Mint mondta, a másik tapasztalat az,…
Tíz százalékkal emelkedik a szociális ebéd ára Nagylakon
Azért ne menjen a falnak, ez csak negyven forinttal jelent többet. A mai testületi ülésen arról is szavaztak, hogy nem kap támogatást a Makói Futball Club (miután megszűnt) és a Nagylaki Nyugdíjas Klub (miután nem adta le beszámolóját). Kiderült, hogy a falunapon Sipos F. Tamás, a Fiesta és Sabrina is fellépnek. 390 forintról 430-ra, azaz 10 százalékkal emelkedik a szociális ebéd ára, míg a házi segítségnyújtás díja 5 százalékkal, 795…