Hírek Makó Top

150 méternyi utat javítanak Lesiben

Az idei költségvetésből utak felújítására is különítettek el pénzt Makón: ennek köszönthetően Lesiben, a Vasút soron az egykori MÉH-telepre vezető út kap új burkolatot. Várhatóan már jövő hónapban megkezdődik a munka.

Toldi János képviselő körzetéhez tartozik Lesi városrész is. Az elmúlt időszakban már több szakasz is új útfelületet kapott – így könnyebben jutnak el a rendvédelmi szervek, a mentők és a katasztrófavédelmi autók egy-egy helyszínre -, továbbá még idén tavasszal a Vasút sor eleje is új alapot és aszfaltot kaphat. Ahogy a képviselő elmondta: 1,1 millió forintból újul meg ez a rész.

Mint elmondta, a 150 méternyi szakaszt egykor a MÉH-telep tulajdonosának kellett megújítani, azonban mivel a telep bezár, így a Vasút sor elejét az önkormányzat újítja fel. Az 1,1 millió forintból új alapot alakítanak ki, majd erre kerül a megfelelő felület. A Vasút sor folytatásában kátyúzás valósul meg.