Hírek Kék hírek Makó

Elütötte, majd segítségnyújtás nélkül otthagyta – vádemelés

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal az ötvenhárom éves nővel szemben, aki 2017 októberében Makón elütött egy elektromos kerékpárral közlekedőt, majd a baleset után segítségnyújtás nélkül távozott. A kerékpáros belehalt a sérüléseibe.

A vád szerint az elkövető 2017. október 7-én, reggel kilenc óra körül, Makó egyik utcáján közlekedett a gépkocsijával, előtte a sértett elektromos kerékpárral haladt. A sofőr úgy döntött, hogy megelőzi a sértettet. Az előzés után a vádlott le akart kanyarodni a jobb oldalon lévő mellékutcába, azonban már nem tudott visszasorolni a kerékpáros elé. A vádlott ezért közvetlenül azután, hogy a sértett mellett elhaladt, a sáv belső feléből a kerékpáros elé bevágott. A kanyarodás során az autó jobb hátsó sárvédője nekiütközött a kerékpár bal oldali kormányának, ettől a sértett elveszítette az egyensúlyát, és az úttestre zuhant. Az ütközés és az elesés látható volt a vádlott számára, ennek ellenére segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A mentőket a helyszínre érkező másik személy értesítette. A sértett még aznap délután elhunyt az elszenvedett sérülések miatt.

A KRESZ rendelkezései szerint előzni csak oly módon szabad, hogy annak befejezése után a megelőzött jármű zavarása nélkül vissza lehessen sorolni a sávba, valamint baleset esetén a balesettel érintett jármű vezetője a járművel köteles azonnal megállni, és a sértett részére segítséget nyújtani. A vádlott ezen közlekedési szabályokat megszegte és a sértett halálát eredményező balesetet okozott.

A Szegedi Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével és halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja az elkövetőt. Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, valamint közúti járművezetéstől határozott időtartamra történő eltiltását indítványozta.

A 2018. július 1-jétől hatályos Büntetőeljárási törvény lehetővé tette, hogy az ügyész a vádiratban, arra az esetre, ha a vádlott a bíróság előtt beismerő vallomást tesz, indítványt tegyen a kiszabadandó büntetés pontos mértékére. Ebben az ügyben az ügyészség a vádlott beismerése esetén 2 év, végrehajtásában 4 évre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, valamint a közúti járművezetéstől 3 évre történő eltiltását indítványozta.

A vádlott bűnösségének kérdésében a Makói Járásbíróság fog dönteni.

Borítóképünk illusztráció.