Hírek Makó Top

Előadás és szakmai fórumok várták a pedagógusokat

Az online élet és érzelmek, illetve az online személyiségfejlődés is témája volt a mai napon megrendezésre került Óvodai Kistérségi Szakmai Konferenciának. Az EFOP pályázatban megvalósuló rendezvényen pedagógusok, a pedagógiai szakszolgálat munkatársai, az ENI munkatársai és a helyi óvodapedagógusok is részt vettek.

Tari Annamária pszichoanalitikus előadásával vette kezdetét délelőtt az első szakmai konferencia, amelyen a téma az online személyiségfejlődés hatása volt a téma. A résztvevőket Weszelyné Véghseő Henriett Mária önkormányzati képviselő köszöntötte.

– Azért ezt az előadást választottuk témául, mert gyerekek viselkedése nagyon sokat változott az elmúlt évek alatt, és ehhez szeretnénk segítséget kapni, hogy hogyan is, milyen módszerekkel viszonyuljunk a mostani gyerekekhez – mondta el portálunknak Bányai Anita, aki kiemelte: nagyon fontosak ezek a konferenciák és előadások.

– Nagyon ritkán, nagyon kevés alkalommal van lehetőségünk ilyen nagy létszámmal részt venni rendezvényeken. Azt gondolom, hogy a szakmai munkánkhoz, a fejlődésünkhöz elengedhetetlen, hiszen ilyenkor van alkalmunk arra, hogy megosszuk egymás között a tapasztalatainkat, szakmai tudásunkat – hangsúlyozta az intézményvezető.

A pályázat részeként több rendezvény is megvalósul majd, illetve táborozási lehetőségeket is nyújt a gyermekek számára. Emellett a szülőknek klubokat szerveznek, ahol hasznos tanácsokat kaphatnak a résztvevők a gyereknevelés kapcsán, illetve baba-mama klubok is várják az érdeklődőket.