Térség Top

Az Év nagykoncertje lehet a SzegedRocks

2018 egyik legkülönlegesebb könnyűzenei eseménye volt a SzegedRocks. Magyarországon elsőként a Dóm téren rendeztek meg több száz zenész részvételével egy majd két órás tömegzenélést, ahová hazánk minden tájáról, de még külföldről is érkeztek zenészek.

A koncert különlegessége az volt, hogy a mintegy 400 zenész (gitárosok, dobosok, énekesek) egyszerre játszották el a szervezők által kiválasztott dalokat. A szervezők (Cityrocks) célja a rendezvénnyel az volt, hogy az élőzenét és a rockzenét népszerűsítsék, illetve egy nagy közösséget alakítsanak ki. Az óriászenekarban a legfiatalabb zenész 8 éves, a legidősebb 72 éves volt. A SzegedRocks-ról készült videók és fotók már milliós megtekintést értek el a közösségi felületeken, a visszajelzések alapján pedig a szervezők 2019-ben folytatják a programot.

A koncert.hu-n most bárki szavazhat, hogy a kezdeményezés Az Év Nagykoncertje kategóriában is első legyen. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a Magyarországon megrendezett koncertek, melyen magyar fellépő volt az est fő előadója, és a koncert helyszíne alapvetően nem szórakozóhely (aréna, csarnok, stadion, színház, hangversenyterem, stb.).

Szavazás: https://szavazas.koncert.hu/2018/az-ev-magyar-nagykoncertje/683