Makó Top

Marosmenti Vállalkozók Szövetsége 200 ezer forintot ajánlott fel az Erzsébet-háznak

A makói vállalkozók ismét bizonyították segítőkészségüket a városért, az itt élőkért érzett felelősséget – írja közösségi oldalán Farkas Éva Erzsébet.

– Köszönet mindazon vállalkozóknak, magánszemélyeknek, nyugdíjas kluboknak, civil szervezeteknek, önkénteseknek, az Angyalsóhaj Alapítvány kuratóriumi tagjainak, akik fontosnak tartották, közös üggyé tették az Erzsébet-ház létrejöttét. – írta a támogatás átvételéről készült kép mellé Makó polgármestere.

Farkas Éva Erzsébet hozzátette: az adományozók ezzel a városban élő súlyos, középsúlyos, halmozottan sérült és autista fiatalok, családjaik, boldogulásához járultak hozzá, akik számára hatalmas segítséget nyújthat majd a megyében is egyedülálló terápiás szolgáltatások biztosítása, valamint a strukturált foglalkozások tartása.

A polgármester posztjából az is kiderül, hogy a közös összefogásnak, illetve a nagylelkű vállalkozóknak köszönhetően megkezdődhettek az Erzsébet-ház felújításának munkálatai, így 2019. május 11-én Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral közösen adnak majd át.