Hírek Makó Top

76 új parkolóhellyel bővül Makó 2019-ben

Mintegy hétmillió forintból összesen 76 új parkolóhelyet épít Makó Város Önkormányzata az idei évben, többek között a megújult Csipkesor mögött, illetve a Szegedi utcán is új parkolóhelyek létesülnek.

Az elmúlt időszakban nagyon megnövekedett a gépjárművek száma Makón, 2014-hez képest 2018 év végére 1500-al növekedett a számuk, ezzel 10700-ra nőtt a gépjárművek száma a városban, továbbá sokan látogatnak a városba is gépjárművekkel – tájékoztatta portálunkat Czirbus Gábor, és mint hozzátette: ezt parkolóhelyekkel is követni kell.

Az alpolgármester elmondta továbbá, hogy első körben mindenképp az olyan helyek kerülnek fókuszba, ahol megnövekedett a forgalom; ilyenek az oktatási-, egészségügyi intézmények, illetve a munkahelyek környéke. Ezt figyelembe véve 2014-től folyamatosan fejlesztették, példaként említette a SZIGNUM, illetve a Kálvin téri bölcsőde parkolóhelyeit, illetve a megújult kórházparkolót, továbbá kiemelte az Ipari parknál létrejövő 40 férőhelyes parkolót is.

A belvárosi rehabilitáció eredményeképp 551 parkolóhely újul meg, illetve épülnek nagy számban új parkolók – ennek kapcsán az alpolgármester szólt a könyvtár, illetve a Deák Ferenc utca rehabilitációjáról. Továbbá felhívta a figyelmet, hogy nagy számban jöttek létre mozgássérülteknek parkolóhelyek, amelyekből korábban nagyon kevés volt, ez pedig nagy előrelépést jelent. 2014 és 2018 között 165 férőhelynyi parkoló létesült, erre több mint 12 millió forintot fordítottak.

– Itt nem lehet megállni és ezt abbahagyni; mint említettem, hogy mennyivel növekedett a gépjárművek száma, illetve Makó egy turisztikai szereplő lett az elmúlt időszakban, ezért is fontos, hogy tovább fejlesszük a parkolóhelyeket. Az idei évi költségvetésben hétmillió forintot különítettünk el újabb parkolók létesítésére. Ezt a februári testületi ülésen elfogadtuk, minden akadály elhárult az elől, hogy ezeket meg tudjuk valósítani – hangsúlyozta az alpolgármester. Mint hozzátette, elkezdték a parkolók tervezésének megrendelését, jól haladnak vele, a kivitelezést áprilisban kezdhetik meg.

A Szegedi utcában 20 férőhelyes halszálkás parkoló létesül majd a zöld területen, amely két fa kivágásával fog járni, az alpolgármester szerint viszont ez a makóiak érdekét szolgálja majd, hiszen a közelben van a Bartók, a művészeti iskola és a Juhász Gyula iskola is.

– Fontos megjegyezni, hogy a közlekedés felülvizsgálatával a Kálvin utcán megszűnt a parkolás lehetősége, és azok az autók, akik korábban itt álltak meg a Juhász Gyula iskolánál, ezek most máshová kényszerültek, zömében ebbe a kis közbe. Ezért is fontos, hogy új parkolót létesítsünk itt – hívta fel a figyelmet Czirbus Gábor. Mint elmondta, kérdés, illetve kritika szokott lenni, hogy miért nem lehet megállni, ennek oka, hogy a 43-as főutat itt tudják mentesíteni, ez a közlekedési felülvizsgálat eredménye lett.

Az idei évben továbbá új parkolóhelyek létesülnek a Csipkesor mögött, a beruházás befejezése után itt 12 új parkoló létesül, aszfalt felfestéssel, ez április hónapban várható. A Zrínyi utcai óvodánál 10 férőhelyes parkolót alakítanak ki, a Ráday lakótelepen is új helyek kerülnek kialakításra, illetve a Petőfi parkban, a levéltár környezetében 6, a kaszinó épülete mögött pedig 3 új parkolóhely létesül.