Térség Top

70-80 millióból fejleszt az idén Csanádalberti

Felújítják az idősek otthonát, új piac épül és új burkolatot kap a Jókai és a Dózsa György utca is Ezek az idén Csanádalberti legjelentősebb fejlesztései.

Csanádalbertinek számos korábbi pályázata is folyamatban van: közösségi tér kialakítására van egy Vidékfejlesztési pályázatuk, melyből jelenleg is az idősek otthonát újítják fel. Ez 34 millió forintos beruházást jelent. Itt egy melegítő konyhát is kialakítanak. Szintén egy pályázatnak köszönhetően valamivel több, mint 7 millió forintból épül meg a piac.

A pénzt már megnyerték, s valamikor tavasszal kezdődnek meg a munkálatok. 15 millió forintos belügyminisztériumi támogatásból újítunk fel Jókai és Dózsa utcai utakat, melyek a falu egyik legforgalmasabb részét jelentik.

Az önkormányzat 15 millió forintot nyert a külterületi utak karbantartására, e támogatás egy részéből egy traktort vásárolnak, a másik részéből pedig az útkarbantartáshoz szükséges eszközöket hozzá.

– A traktor már itt van, a hozzá való eszközöket pedig március végéig kell megvásárolnunk. Ezek az árkok és az utak karbantartását teszik lehetővé. Az idén, ami biztos megvalósul, mintegy 70-80 millió forintos fejlesztést jelent – mondta Csjernyik Zoltán polgármester.