Kiemelt hírek Külföld

Kiss Attilát nem érdekli a felszólítás, megbüntették az egyesületét

Portálunkhoz eljutott dokumentumok szerint a Szegedi Törvényszék felszólította a Sándor Móricz Egyesületet a hiányzó beszámolók pótlására, majd mikor ennek sem tettek eleget, megbüntették őket. Az elnökváltás bejelentését is elrontották, így jogilag továbbra is Kiss Attiláé a tisztség, és ezzel együtt a felelősség is.

Lehetett már sejteni, hogy a botrány kirobbanása után a makói Jobbik jelenlegi elnöke szabadulna a Sándor Móricz Egyesületben betöltött elnöki tisztségétől, ahogyan azt is, hogy az új elnöknek a Makói Csípős főszerkesztőjét Bottyán Róbertet szánják. A portálunkhoz eljutott dokumentumok ezt most megerősítették, és még sok minden mást is.

Például azt, hogy a magát „tiszta kezűként” hirdető párt helyi szervezetének elnöke igazából magasról tesz a törvényekre.

A kapkodva levezényelt elnökváltás nem járt sikerrel, a hibák miatt jogilag ugyanúgy Kiss Attila a Sándor Móricz Egyesület elnöke. Így lehet hivatkozni arra, hogy megszüntette a megyei képviselőségével a törvények szerint vélhetően összeférhetetlen tisztségét, csak az nem érvényes.

A Szegedi Törvényszék által még tavaly december 13-án meghozott végzés szerint ugyanis sem Bottyán Róbert tisztséget elfogadó nyilatkozatát, sem Kiss Attila lemondó nyilatkozatát nem csatolták a változtatási kérelemhez. Emiatt a bíróság hiánypótlást kért, amelyre 30 napot kaptak. Miután ez a határidő lejárt, és a bírósághoz nem érkeztek be a dokumentumok, a változásbejegyzés iránti kérelmet elutasították. Ameddig ezt nem rendezik, addig továbbra is Kiss Attilát kell elnöknek tekinteni.

Ennél azonban sokkal komolyabb probléma, hogy arra is kaptak még tavaly ugyanebben a végzésben felszólítást, hogy a 2016-os és 2017-es pénzügyi beszámolókat küldjék el az Országos Bírósági Hivatal részére, ami egyébként törvényi kötelezettség minden civil szervezet számára.

Erre szintén 30 nap határidőt kaptak, a Szegedi Törvényszék újabb, február 6-án kelt végzése szerint azonban ez sem történt meg, így a Sándor Móricz Egyesület 30 ezer forintos bírságot kapott.

Igazság szerint teljesen érthetetlen, hogy ennyi idő alatt hogyan nem sikerült pótolni akár a mindössze pár soros nyilatkozatokat, és ami ennél is fontosabb a pénzügyi beszámolókat. Ezen nincs mit magyarázni, ha minden rendben van az egyesület környékén, akkor ne legyen kétség Kiss Attila lenne a legelső, aki lobogtatná az őt tisztázó papírokat, a Makói Csípős meg minimum fizetett hirdetésben tolná a szerecsenmosdatást a Facebookon.

Ilyet még nem láttunk, csak bujkálást meg hallgatást. A 30 ezres bírság még csak az első, igazából Kiss Attila még olcsón is megúszta, ha figyelembe vesszük, hogy 10 és 900 ezer forint közötti szabható ki ebben az esetben. Ha továbbra sem veszik figyelembe a törvényeket, az menetrendszerű bírságokat jelent (mondjuk úgy tűnik ez már ilyen jobbikos betegség lesz). Ezzel együtt az is felfoghatatlan, hogy Zeitler Ádám, a párt újdonsült választókerületi elnöke miért nem tesz rendet a berkeken belül, miért hagyja, hogy a makói Jobbikra is ráégjen ez a botrány.

Mint korábban beszámoltunk róla, a párt pénzügyei körül országosan is nagy az átláthatatlanság, a Jobbik egy korábbi tagja emiatt feljelentést is tett, de Kisberk Szabolcs, az N1TV volt főszerkesztője a pártmédia körüli feketepénzekről is beszámolt. Reméljük a nagy összefogás keretein belül azért továbbra is kitart majd a bizalom a folyamatosan antiszemita botrányokba keveredő Jobbik iránt, nyugodtan bízzanak rájuk pénzügyeket is. Látszik, hogy jól tudnak bánni vele.

 

Frissités: cikkünk megjelenése után kiderült, hogy a Sándor Móricz Egyesület a hiányzó beszámolóit a Civil Szervezetek Névjegyzéke alapján február 15-én nyilvánossá tette. Kérdéseinket ezzel kapcsolatban még február 10-én feltettük Kiss Attilának, azonban a makói Jobbik elnöke e-mailünkre nem válaszolt.