Hírek Külföld Top

Nem lehet anyának és apának hívni a szülőket Franciaországban

A bevándorláspárti francia elnök, Emmanuel Macron egyik képviselője, Valérie Petit terjesztette a Nemzetgyűlés elé a törvényt, és Macron képviselői (zömében egykori szocialista politikusok) elfogadták, mivel ők vannak többségben a francia parlamentben: ezentúl nem lehet az iskolákban anyának és apának hívni a szülőket Franciaországban – írja az Origo. Az új hivatalos elnevezés: szülő 1 és szülő 2. A homoszexuális párokra akarnak így tekintettel lenni.

A konzervatív ellenzék egyik vezetője, Xavier Breton tiltakozott a törvény ellen. Az LR (Köztársaságiak – Nicolas Sarkozy egykori pártja) képviselője azt mondta, hogy a politikai korrektség legyőzte a valóságot.

A hagyományos, emberi elnevezést (anya, apa) a meleg szülők érdekeinek védelmében törlik például az osztálynaplókból is. Franciaországban a Le Parisien szerint a hivatalosan párkapcsolatban élő emberek 96%-a heteroszexuális, közülük is kevesen nevelnek együtt gyereket – azaz, kevés embert érint pozitívan az új törvény.

A Le Figaro szerint az LR tekintélyes képviselője, a Nizzát is magába foglaló Alpes-Maritimes régió vezetője is tiltakozott a törvény mai elfogadása ellen. Azt mondta, hogy az előző szocialista igazságügy-miniszternő hasonló javaslata fantazmagóriának tűnt, de kiderült, hogy végül megvalósult. A radikális jobboldal vezetője, Marine Le Pen szerint lehullt Macronékról az álarc. A francia iskolákban hivatalosan tehát nincs anya és apa, csak szülő 1 és szülő 2.