7,7 kilométer járda újulhat meg az idei járdaprogramban, új nyugdíjasklubról is szó volt a polgármester fogadóóráján, bőven jutott szociális tűzifa Apátfalvára, Földeákon nem emelik az óvodai, bölcsődei térítési díjakat – ezekről is olvashatnak mai hírösszefoglalónkban!

Májusban veheti kezdetét az idei járdaprogram, amelynek részeként 160 millió forintból közel nyolc kilométernyi járda újulhat meg a városban, összesen 37 utcában. Emellett pedig a Start-program is kezdetét veszi márciusban, amelynek eredményeképp a közfoglalkoztatottak segítségével további 1,2 km járda épülhet.

A fogadóóra mostanra egész naposra bővült, és valószínűleg mostantól így is marad – mondta el portálunknak Farkas Éva Erzsébet, akihez tegnap is számtalan kérdéssel, kéréssel érkeztek a makóiak polgármesteri fogadóórájára.

Bőven jutott szociális tűzifa Apátfalvára: rekord összegű, több mint 8 millió forintos támogatást kapott szociális tűzifára az apátfalvi önkormányzat a Belügyminisztériumtól.

Nem változnak a bölcsődei, óvodai térítési díjak – döntött róla a szerda esti ülésén a földeáki képviselő-testület. A képviselők név szerinti szavazással döntöttek, hogy 3,5 millió forint önerőt biztosítanak a romániai Valkánnyal közös, az új tűzoltó autó beszerzésével kapcsolatos pályázathoz. És kiderült, hogy havi 400 milliós kinnlévőséget görgetnek az iskolai közétkeztetésben.

Megdőlt a rekord, soha ennyi turista nem járt még Magyarországon, mint tavaly – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a legfrissebb ágazati adatokat kommentálva.

A mai napot pedig a The Weeknd dalával indítjuk!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest