Dr. Szabó Tündével egyeztetett Farkas Éva Erzsébet

Farkas Éva Erzsébet polgármester a Sportért Felelős Államtitkárságon dr. Szabó Tünde államtitkárral egyeztettet Makó jövőbeli sportéletét meghatározó két állami beruházásról.  – Makó ismét egyet előre lép! Mert együtt várostörténeti korszakot építhetünk! – olvasható Farkas Éva Erzsébet polgármester legutóbbi Facebook-posztjában. A város első emberének írásából kiderül, hogy dr. Szabó Tünde államtitkárral a Hagymatikum Gyógyfürdő uszodakomplexum és a az újvárosi kézilabda munkacsarnok […]

Pénteken lejár a tavaszi félév első Diákhitel-igénylési határideje

Péntekig kell a hallgatóknak benyújtaniuk a hiteligénylési kérelmet ahhoz, hogy március közepéig megkapják a kért diákhitelt – közölte a Diákhitel Központ Zrt. kedden az MTI-vel. A közleményben azt írták, a képzés díjára költhető Diákhitel2-t idén is nullaszázalékos kamattal igényelhetik az önköltséges képzésben részt vevő hallgatók. A szabad felhasználású Diákhitel1 pedig 2,2 százalékos kamattal nyújt segítséget […]

Balla Ákos: Némileg csalóka a lakáspiaci „boom”

Elkeserítő, hogy a budapesti lakásállomány 20-30 évente fordul meg, ami nem egyezik meg a lakossági igények változásával. A tranzakciószámok érdemi emeléséhez tartós gazdasági növekedésre van szükség – állítja Balla Ákos ingatlanszakértő, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Ipari Tagozatának tagja. Blogstar-interjú. Lendületes növekedésről tanúskodnak a legfrissebb lakáspiaci adatok – áll az ingatlan.com […]

Kóbor kutyák miatt tanácstalan a maroslelei testület

Már fényes nappal is falkában kóborolnak a nagy testű kutyák Maroslele belterületén, de telt ház van a makói gyepmesteri telepen, így nem kötnek velük szerződést az ebbefogásra – hangzott el a ma délutáni maroslelei testületi ülésen, melyen elfogadták a község idei 1 milliárd 474 millió forintos költségvetését és megszavazták, hogy mielőbb kiírják az óvodavezetői pályázatot. […]

Szerdán tárgyalják Földeák idei költségvetését

A szerda este 5 órakor a földeáki községházán kezdődő nyilvános testületi ülésen a képviselők az idei költségvetési rendeletet is megalkotják, ez ügyben közmeghallgatást is tartva. A tervezett napirend szerint a képviselők meghallgatják Hajnal Gábor polgármester beszámolóját a két ülés közti legfontosabb történésekről, tárgyalásokról, tájékoztató hangzik el a polgármester és a bizottságok átruházott hatáskörben hozott döntésekről, […]

Koreai filmes táborban tanított Czibolya Kálmán

Czibolya Kálmán nemrég Koreában járt két tehetséges tanítványával, ahol nemcsak egy filmes táborban vettek részt, hanem lehetőségük volt interjút is készíteni a magyar-koreai kapcsolatról Dr. Csoma Mózes nagykövettel. Januárban a koreai Andongban első alkalommal szervezték meg az Andongi Gyermek- és Ifjúsági Filmes Tábort, amelyre meghívást kapott Czibolya Kálmán is, az Asia Express megálmodója és Makói Videóműhely […]

Szijjártó: nem a migráció, hanem a családok támogatása a válasz a demográfiai kihívásokra

Ellentétben Brüsszellel, Magyarország és Bulgária nem a migrációban látja a választ a demográfiai kihívásokra, hanem a családok támogatásában – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten -tette közzé az MTI. A tárcavezető Marijana Nikolova bolgár miniszterelnök-helyettessel tárgyalt, majd a megbeszélésüket követő közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: soha nem fogadjuk el, hogy kívülről ránk kényszerítsék ennek a […]

Nem csak a házasokhoz szól a Házasság hete

Vasárnap kezdődött a Házasság hete; többek között Makón is programokkal készülnek a fiatal pároknak, házasoknak. Farkas Éva Erzsébet polgármester hangsúlyozta: a rendezvénysorozat mindenkihez szól, nem csak házaspárokhoz. Hétfő este Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója tartott előadást Makón a Házasság hete programsorozat keretén belül. A rendezvényen részt vett Farkas Éva Erzsébet polgármester […]

A térségi átlagnál bizakodóbbak a magyar cégek

A térségi átlagnál jobban bíznak a digitalizációban a magyar cégek, 87 százalékuk egyértelműen növekedési lehetőséget lát az innovatív technológiák alkalmazásában, szemben a régiós átlag 83 százalékával – derül ki a Microsoft megbízásából készített legújabb, hat országra kiterjedő regionális kutatásból – olvasható az Origon. Magyarország mellett Csehország, Görögország, Lengyelország, Oroszország és Románia 200-200 vállalati és informatikai […]

Zsidó Világkongresszus: a Jobbik még mindig antiszemita

Megdöbbent a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke, Ronald S. Lauder azon, hogy Magyarországon a baloldal képes lenne összefogni a szélsőjobboldallal – írja a 888. Közleményt adott ki hétfőn a WJC elnöke, Ronald S. Lauder, aki egyáltalán nem vádolható Orbán iránti szimpátiával. Mint írta: megdöbbent azon, hogy Magyarországon az ellenzék kész összefogni a szélsőjobboldali Jobbikkal. Az elmúlt hónapokban […]

Egy óra helybenjárás Nagylak II-nél

Ismét fennakadt a forgalom az M43-as Csanádpalota-Nagylak II. határátkelőhelyen. A Románia felé közlekedőknek nem nagyon kell várakozniuk a kilépésre, de aki a szomszédos országból személy- vagy teherautóval, illetve busszal érkezik, az egy órás várakozásra számíthat. A régi nagylaki átkelőnél és Kiszombornál is zavartalan a forgalom a határ mindkét irányában

Kiszombor: első olvasatban tárgyaltak a költségvetésről

A február 26-i ülésen dönt a kiszombori képviselő-testület a község idei költségvetéséről – alkották meg ezzel kapcsolatos határozatukat, a némi vitával fűszerezett mai ülésén a képviselők. Egyelőre a 951 millió forintos költségvetési mérlegfőösszegről szóló előterjesztés olvashattak át a képviselők a mai ülésre készülve. De ahogy az elhangzott, ez az összeg biztosan változni fog. A testület […]

Júliusban életbe lép több új családvédelmi intézkedés

A demográfiai helyzet javítását célzó intézkedések sikeresek voltak, de most nagyobb ütemre kapcsol a kormány — mondta Novák Katalin tegnapi sajtótájékoztatóján, amikor Orbán Viktor miniszterelnök akciótervét ismertette bővebben. Most jobban élnek azok a családok, ahol gyermeket vállalnak, mint tíz éve, és ezentúl újabb lehetőségekhez juthatnak. A program legtöbb eleme július 1-jén indul, és idén, valamint […]

Telefonon vezette le a szülést egy szegedi mentésirányító

Megindult szüléshez kért segítséget a szegedi mentésirányítástól egy dóci asszony, éjfél előtt nem sokkal – osztotta meg az Országos Mentőszolgálat. A mentésvezető azonnal riasztotta a legközelebbi esetkocsit és  a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat rohamkocsiját is elindította. Amíg az egységek úton voltak a mentést vezető nő higgadtan, maga elé képzelve az esetet, folyamatosan diktálta az apukának […]

Háromszázhatvanan javasolják Borsi Sándort Kiszombor díszpolgárnak

Bajnóczi János kezdeményezésére gyűjtöttek aláírást Kiszomboron, azt javasolva, hogy Borsi Sándor művésztanár, szobrászművész legyen az idén a község díszpolgára. Az íveket a napokban adták le a jegyzőnek. Borsi Sándor rajz-földrajz szakos tanárként végzett és dolgozott, majd elvégezte a Képzőművészeti Egyetemet. Művésztanárként és szobrászművészként a helyi kulturális életben elévülhetetlen érdemeket szerzett. Alkotásait szívesen, önként és térítésmentesen […]

Kezdődik az SZTE Szabadegyetem új szemesztere

A párkapcsolaton belüli erőszakmentes kommunikáció témájáról szóló előadással szerdán este elkezdődik az SZTE Szabadegyetem huszonharmadik szemesztere – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága az MTI-t. Az új szemeszterben a tudomány sokszínűségét mutatja meg az SZTE egyik legnépszerűbb ismeretterjesztő előadás-sorozata – közölte Zakar Péter, az egyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese. A szerda esténként az egyetem […]

Hárman csatlakoztak a Makó FC-hez

Az elmúlt hetekben edzésekkel és edzőmérkőzésekkel készült az NB III-as labdarúgó bajnokságra a Makó FC – adta hírül a Rádió 7. A csapatnál korábban volt néhány távozó, ám Magyar György edző a Rádió 7-nek elmondta, hogy szerencsére néhány igazolással sikerült erősíteni a keretet. – Molnár János ismét nálunk játszik, tavaly tavasszal is az ő segítségével […]

Maros-parti alkotások Vásárhelyen: a Tornyai-múzeumban Makó művésztelepe

Több mint egy évtized lenyomata lesz látható a Tornyai János Múzeumban pénteken nyíló kiállításán, amely a makói Natura Marosmenti Művésztelep huszonegy alkotójának közel hetven alkotását vonultatja fel. A rendezés alatt álló tárlattal hétfőn ismerkedhettek meg a sajtó munkatársai. – Az ország és a Kárpát-medence különböző vidékein élő, más-más látásmóddal és technikával alkotó művészeinek több mint […]

Balla Ákos: A 3-as metró meghosszabbítása felpörgeti a lakáspiacot

Újpest mellett Kőbánya és Kispest is egyre attraktívabb a fővárosi ingatlanpiacon. A 3-as metróvonal meghosszabbításának Káposztásmegyer lesz a nyertese – elemez Balla Ákos ingatlanszakértő, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Ipari Tagozatának tagja. Blogstar-interjú. A kormányzat és Wintermantel Zsolt újpesti polgármester bejelentése, illetve reményei szerint az idei esztendőben megkezdődhet a 3-as metró […]

Jó reggelt, Makó!

Mintegy 507 milliót fordít a makói egészségügyre az önkormányzat, Böjte Csaba tartott előadást a Házasság Hetén a városban, nyárra készül el a maroslelei hűtőház, a mai napon folytatódik a tűzifa osztás Nagylakon – ezekről is olvashatnak mai hírösszefoglalónkban! A képviselő-testület a legutóbbi testületi ülésen döntött Makó költségvetéséről. A 2019. évi tervezetet Farkas Éva Erzsébet biztonságosnak […]

Apátfalván tart fogadóórát Lázár János

Lázár János országgyűlési képviselő csütörtökön reggel 8 órától tart fogadóórát Apátfalván. A térség országgyűlési képviselője a választópolgárokat a Templom utca 57. szám alatti Faluházban várja.