Blog

Hang.Súly.Pont.

Leginkább fejben kellene rendbe tenni a dolgokat.

Mostanság szántam rá magam, hogy régóta halogatott ügyeimet tisztázzam és azokat a területeken is elmozduljak pozitív irányban, amelyeket eddig igencsak hanyagoltam. Mert sosincs rá időm, mert fáradt vagyok, túlterhelt és nincs rá pénzem stb. Szóval, ahol mindig volt kifogás, miért ne foglalkozzak velük. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor egyrészt, több ilyen területem is van, másfelől motivációm nem volt eddig hozzájuk. Leginkább azért, mert kívülről vártam az ösztönzést, és mert valamiért/valakiért tettem volna. Aztán ezek, ahogy egy kedves ismerősöm mondaná, „kelés gyenge”kezdeményezések rendre el is haltak. Rájöttem, csak azokat az elhatározásaimat tudom véghezvinni, amit én akarok, vágyok, amire megértem, és ami magam miatt is fontos, hogy megtegyem. De önmagában a gondolat kevés, össze kell jönnie az alkalmas időszaknak is. (Sokan ismerik pl. azt az érzést, hogy van, amikor könnyű szívvel tudunk selejtezni, máskor meg csak kínlódunk vele. Én diétával is fulladtam már be így – többször is. Ugyanígy hangulat kell a nagytakarításhoz és undi munkákhoz.) De, ha jól csípjük el a dolgokat és megvan az együttállás, akkor viszont megállíthatatlanok tudunk lenni.

Szóval, hosszú idő után elkezdtem felszámolni a félelmeimet és szembenézni az „ellenségeimmel”. Rendszeresen járok a fogorvoshoz és finoman elkezdtem az életmódváltás útján járni. Utóbbinál nem akarok nagy szavakat használni, hogy belefogtam meg lelkesen végzem ennyi meg annyi ideje, mert csak még annyi történt, hogy felismertem a szükségességét és beláttam azt, hogy ahogy mennek most a dolgok, úgy nem folytatódhatnak tovább. Egyszerűen azért, mert az egészségem rovására megy, ha nem húzom be a kéziféket és nem gondolom át higgadtan a helyzetemet. Belemenekültem a munkába, túlvállaltam magam és teljesen kifosztva érzem magam attól, amibe én hajtottam saját magamat. Azért, hogy ne kelljen a problémáimmal szembenézni. Maradt az ülőmunka, a nasi, a stressz, a kevés mozgás, a határidők zakatolása, a munkával töltött hétköznapok és eredményeként a plusz kilók, a kialvatlanság, a gyomorfájdalom, a számomra fontos kapcsolatok elhanyagolása és az érzés, hogy ez nagyon nem éri meg. Számot vetettem és a mérleg nyelve a felém, a jövőm, a családom és az egészségem felé dőlt.

Hálás vagyok a tükörnek, mert nem hazudik, a szeretteimnek, akikre elég csak ránéznem és tudom, náluk semmilyen feladat nem fontosabb. Meg a mérlegnek is, mert kíméletlenül az igazságot mutatja, akárcsak a vérnyomásmérő. Azoknak a barátoknak, akik mertek őszinték lenni és kollégáknak, akik szembesítenek, másként is lehet.

Továbbra is szeretni fogok dolgozni, de a lényeg már nem ott kell legyen.