Kiemelt hírek Makó Publicisztika

Heti megfejtés: gyalázatos törvénytelenséget menteget a Jobbik

Az új vásárhelyi rádióműsorban elhangzott: a vonatkozó törvény szerint egyértelmű, biztos és megalapozott Kiss Attila megyei képviselő összeférhetetlensége és méltatlansága, ezért felháborító és vérlázító, hogy pártja, a Jobbik igyekszik mentegetni az ügyet.

A Csongrád megyében kirobbant jobbikos botrány is témát szolgáltatott a Rádió7 Heti megfejtés című műsorának, melyben ezen a szombaton Jeszenszky Zsolt Apáti Bencével és Gajdics Ottóval beszélgetett. Mint arról már többször beszámoltunk, Kiss Attila jobbikos megyei közgyűlési képviselőnél, a párt makói elnökénél – és Márki-Zay Péter szövetségesénél – összeférhetetlenséget állapított meg a megyei közgyűlés, tekintettel arra, hogy a politikus képviselői hivatásával egy időben egy makói jobbikos hírportált kiadó egyesület elnöki tisztségét is betöltötte éveken át, és erről nem tájékoztatta az önkormányzatot. Az önkormányzati törvényben rögzített összeférhetetlenséget megállapítva a megyei közgyűlés kimondta a méltatlanságot, és megszüntette Kiss képviselői megbízatását. Pénteken ez már másodízben történt meg, mert Kiss fellebbezésére a bíróság formai okok miatt – az összeférhetetlenséget és méltatlanságot érdemben nem vizsgálva – visszadobta a megyei közgyűlés határozatát. A közgyűlés azonban ismét döntött a jogsértő állapot megszüntetéséről, vagyis ismét kivágta tagjai közül Márki-Zay makói kegyeltjét.

A műsorban telefonon nyilatkozó Mágori András makói megyei közgyűlési képviselő úgy fogalmazott:

gyalázatos törvénytelenséget igyekszik mentegetni a Jobbik, ami a térségben élők számára nemcsak átlátszó, de felháborító és vérlázító is egyben. Kiss összeférhetetlensége és méltatlansága ugyanis a törvény paragrafusai szerint egyértelmű, biztos és megalapozott.

Ez azonban láthatóan nem zavarja a baloldalt sem, mely Csongrád megyében is gusztustalan pávatáncot jár az antiszemita és rasszista botrányokkal terhelt Jobbikkal – ez is szóba került az adásban, no meg az, hogy a balliberálisok végső célja a nagy összeborulással a Jobbik szavazótáborának bekebelezése.

Jeszenszky, Apáti és Gajdics szót ejtettek a Magyar Nemzet polgári újjászületéséről, az érdektelenségbe fulladt budapesti baloldali előválasztásról, valamint Szél Bernadett és Márki-Zay unokatestvére, Hadházy Ákos permanens MTVA-székházbeli valóságshow-járól is.

Gajdics Ottó úgy fogalmazott, hatalmas a várakozás a polgári táborban a Magyar Nemzettel kapcsolatban, azon dolgozik a kiadó és a szerkesztőség, hogy „Simicska Lajos ámokfutása után” helyreállítsák a kultikus polgári lap renoméját.

Ami az előválasztást illeti, a héten a Szabad Föld főszerkesztőjévé kinevezett újságíró azt mondta, a baloldal kommunikációs sikerként igyekszik beállítani a budapesti politikai innovációt, ám valójában nem történt más, minthogy néhány tízezer stabil támogatójukat bevonták az ingyencirkuszba. Ahol végre

„nemcsak büdös, dohányszagú pártirodák mélyén döntik el, ki az az ostoba, aki hidegvizes vödörrel nyakon önti magát” jelöltként, ám a társadalom többsége – így Gajdics – láthatóan nagy ívben tesz erre, hiába igyekeznek ezt Karácsony Gergelyék elmismásolni.

Hogy lesz-e második forduló, azt nem tudni, mindenesetre a héten a szenzációs szereplőknek – Karácsony, Puzsér, MSZP, DK, Párbeszéd, LMP – már sikerült ezen alaposan összeveszniük – mutatták be a műsorban, micsoda káosz és tehetetlenség uralkodik az ellenzéki térfélen. Ezt a káoszt csak fokozza, hogy Hadházy Ákos és Szél Bernadett párosa folyamatosan „Való világot játszik” az MTVA-székházban.

„Nem nehéz hülyének nézni azokat a politikusokat, akik mindent elkövetnek, hogy hülyét csináljanak magukból”

– vont mérleget Jeszenszky.