Színes Top

Népszerűek a városnéző túrák

Farkas Diána vezetésével már számos turista megismerhette Makót és nevezetességeit. A Grand Hotel Gloriusban megszállt vendégek is szívesen vesznek részt az irányított csoporttúrán.

Farkas Diána már lassan 15 éve éve dolgozik az idegenforgalomban: elsőként a Proko Travelben kezdett, majd szegedi munkahelyek után a Grand Hotel Gloriusnál helyezkedett el. Az idegenvezetéssel hobbiszinten kezdett el foglalkozni – ma már számos csoportot vezetett körbe Makón.

– Fleisz Tünde ajánlotta, hogy kezdjek bele ilyen csoportvezetésekbe, mert lenne rá érdeklődés. Először meglepődtem, hogy ennyien jönnek városba, akik érdeklődnek is iránta, de rájöttem, hogy ez tényleg egy nagyon jó kis elfoglaltság – fogalmazott Diána. Hozzátette: ezt ő nem munkának tekinti, hanem inkább hobbinak. – Szerintem, akik itt élnek, nem is tudják, mennyire értékes Makó és hogy egy igazi kis ékszerdoboz. Megmondom őszintén, én sem tudtam.

Diána komoly kutatómunkába kezdett: nemcsak Makó történelmével foglalkozott, hanem az épületekkel, szobrokkal és a Makovecz-építészettel is. GYES alatt más szemmel kezdte el nézni a várost, ezért is tudja a vendégeknek hitelesen, szeretettel átadni Makót.

Az idegenvezető tapasztalata szerint az ide érkezők már ismerik a Makovecz-építészetet, a Makói Hagymatikum Gyógyfürdőt és a vöröshagymát is, de a két-két és fél órás túra alatt jobban megismerik a várost, sőt: vissza is térnek, mert nem is elég ennyi idő alatt jobban elmerülni Makóban. Dia főleg magyar csapatokat vezet körbe, de már volt szerencséje egy amerikai csoportnak és gyerekeknek is bemutatni a Maros-parti várost.

– Egy ismerősöm azt mondta, „Makó egy egyhétvégés város”, azonban én közel 3 éve azért dolgozok, hogy bebizonyítsam, hogy ez nem igaz. Rengeteg felfedezni- és látnivaló van. Ha az ember hagy erre időt, akkor bőven kitölt akár egy hetet is nemcsak a város, hanem a környék is – mesélte Diána. – A városvezetéssel a szezonalitást szeretném elkerülni, mivel nyáron lehet fürdőzni, kerékpározni, de télen csak a fürdő beltéri része marad. Ösztönözzük őket, hogy vezetett városvezetéssel fedezzék fel Makót. Rengeteg a lehetőség, amiben hinnie kell mindenkinek.

A Grand Hotel Glorius igazgatója, Csábi Mihály elárulta, szeretnék megszólítani az összes korosztályt új lehetőségekkel, szolgáltatásokkal, ugyanis a szállodába érkezők átlag életkora 49 év. A visszajelzések szerint a vendégek kedvence a Hagymatikum, de az idegenvezetés is egyre népszerűbb. Tokodi Péter értékesítője hozzátette: szeretné a makóiakat is bevonzani a Glorius életébe, hogy többen válasszák a négycsillagos szállodát.