Hírek Térség

Ismét kidobták Kiss Attilát a megyei közgyűlésből

A Csongrád Megyei Önkormányzat a péntek délelőtti ülésén ismét megfosztotta mandátumától Kiss Attilát. A jobbikos megyei képviselő összeférhetetlenség miatti kizárásáról tavaly decemberben döntöttek először, ám az erről született határozatot a bíróság formai hiba miatt érvénytelenítette.

A megyei önkormányzat elnöke ugyanakkor jelezte, az összeférhetetlenség tényét a bíróság érdemben nem vizsgálta, ezért az továbbra is fennáll. A jogsértő állapotot viszont kötelessége megszüntetni a megyei önkormányzatnak, ezért a mostani ülésen a bíróság által kifogásolt hibákat kijavítva új határozatot hoztak.

A Jobbik jelenlegi makói elnöke ellen azért indult vizsgálat, mert megyei önkormányzati képviselői jogviszonyával párhuzamosan a Makói Csípőst hírportált is kiadó Sándor Móricz Egyesület elnöke is volt. A médiatartalom szolgáltatás azonban az önkormányzati törvény szerint összeférhetetlen az előbbi tisztségével.

Kiss Attila szerint azonban az elnöki tisztsége nem tekinthető médiatartalom szolgáltatásnak, amelyet elsősorban arra alapozott, hogy a hírportál nem végez gazdasági tevékenységet. Bár voltak rajta reklámok, azokat álláspontja szerint ingyen, vagy „bartelben” kerültek fel.

A Jobbik makói elnöke ezért bíróságon támadta meg a megyei önkormányzat határozatát a kizárásáról. Kiss Attila azt szerette volna elérni, hogy a bíróság mondja ki: nem minősül médiatartalom szolgáltatónak, ezért visszakapja a mandátumát. Ehelyett azonban a határozatban lévő formai hibákra hivatkozva azonban anélkül érvénytelenítették azt, hogy az összeférhetetlenséget érdemben vizsgálták volna.

A megyei önkormányzat ezért hozott a mostani ülésen egy új, formailag megfelelő határozatot, amelyet Kiss Attila valószínűleg újra bíróságon fog megtámadni annak reményében, hogy a következő alkalommal már vizsgálják az összeférhetetlenség tényét is, és így is számára kedvező ítélet születik.

A megyei önkormányzat álláspontja szerint viszont a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján teljesen egyértelmű a méltatlanság, a jogsértő állapotot pedig kötelező volt megszüntetniük, ilyen esetben nem mérlegelhetnek.

Kiss Attila az ülésen nem vett részt, az ügy további részleteivel hamarosan jelentkezünk.