A Juhász Gyula 57 tanulója viseli a mai naptól a szalagot

Péntek este a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola végzősei is megkapták az iskola végét jelző szalagot, a hagyományos keringők mellett meglepetés előadással tették még felejthetetlenebbé az estét. Bár nagy hagyománya van a szalagavató báloknak, Kovács Tibornak, az intézmény igazgatójának ez volt az első igazgatóként. Mint portálunknak elárulta, sosem vett még részt a JUGYU […]

Boszorkánycsapat kísérte a busókat Földeákon

Nem mindennapi kíséretet kaptak a mohácsi busók ma délután a földeáki zajos télűzésen. Helyi boszorkánycsapattal vonultak fel, majd táncoltak a kiszebáb égetés után. – Hoppá, egy boszorkány, jaj jön egy egész csapatnyi – sikongattak a kisebb lányok ma délután a földeáki Gyermekmosoly óvoda és az iskola közt, amikor megpillantották a főtér felől, nagy festett papírorral, […]

Több száz programot kínál idén a szegedi egyetem és művészeti csoportjai

Több száz programot, köztük nemzetközi gitárfesztivált, színházi találkozót, zongoraversenyt és színházi előadásokat is kínál az idén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Kulturális Irodája (NKI) és az egyetem művészeti csoportjai – közölte az egyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint az egyetem idei programjai között szerepel bölcsészfesztivál, egyetemi tavasz, egyetemi színházi találkozó, valamint […]

Jókedvet hoztak a busók Csanádpalotára

Kilenc mohácsi busó űzte el a telet Csanádpalotáról: úgy tűnik, sikeres volt, hiszen a hétvégére már igazán tavaszias időt jósoltak az időjárásjelentők.  Fergeteges hangulatú és rettentő zajos körmenettel érkeztek meg a mohácsi busók Csanádpalotára. A télűző rendezvény már hagyománynak számít, amelyen a város apraja-nagyja részt vesz. A körmenet után a főtéren a kiszebábot égettek, majd […]

Népszerűek a városnéző túrák

Farkas Diána vezetésével már számos turista megismerhette Makót és nevezetességeit. A Grand Hotel Gloriusban megszállt vendégek is szívesen vesznek részt az irányított csoporttúrán. Farkas Diána már lassan 15 éve éve dolgozik az idegenforgalomban: elsőként a Proko Travelben kezdett, majd szegedi munkahelyek után a Grand Hotel Gloriusnál helyezkedett el. Az idegenvezetéssel hobbiszinten kezdett el foglalkozni – […]

Gyerekszemmel a makói 95 éves Návay

A HSZC Návay Lajos Szakgimnáziumban, Szakközépiskolában és Kollégiuma idén ünnepli fennállásának 95. évét: ez alkalomból számos érdekes programmal készül az intézmény. Legutóbb egy rajzversenyt hirdetett, ahová általános iskolások alkotásait várták. A jubileumi tanévben rajzversenyt hirdetett a makói Návay: rengeteg pályamű érkezett, így nehéz volt a döntés, kié lett a legjobb. Az általános iskolások a keriben […]

Alvaro Soler is fellép a SZIN-en

A spanyol slágergyáros és három hazai kedvenc; a Halott Pénz, a Punnany Massif és a Vad Fruttik is már biztosan ott lesznek a Szegedi Ifjúsági Napokon 2019-ben – jelentették be a fesztivál közösségi oldalán. A 28 éves spanyol énekes a Sofia című dalával hódította meg a világot, 2017-ben járt először Magyarországon, idén pedig a Szegedi […]

Ismét kidobták Kiss Attilát a megyei közgyűlésből

A Csongrád Megyei Önkormányzat a péntek délelőtti ülésén ismét megfosztotta mandátumától Kiss Attilát. A jobbikos megyei képviselő összeférhetetlenség miatti kizárásáról tavaly decemberben döntöttek először, ám az erről született határozatot a bíróság formai hiba miatt érvénytelenítette. A megyei önkormányzat elnöke ugyanakkor jelezte, az összeférhetetlenség tényét a bíróság érdemben nem vizsgálta, ezért az továbbra is fennáll. A […]

Finnyás volt a templomkilincstolvaj Pitvaroson

Az evangélikus egyház felügyelőjét sokkolta, amikor január 30-én kulccsal kinyitotta ugyan a pitvarosi templom főkapuja zárját, de hiába nyúlt a kilincs után. A tolvaj ugyanis leszerelte és ellopta a kilincseit és a zár körüli díszes cilindereket, és a templomba is behatolt de az értékes oltárgyertyákat már nem vitte el. A térfigyelő kamerák karbantartás miatt éppen […]

Két óra önfeledt várakozás Nagylak II-nél és egy óra Nagylaknál

A nagylaki és az M43-as autópálya határátkelőhelyénél is helyben toporgásra számíthatnak az ide érkezők. Ma sincs jó napjuk azoknak, akik az M43-ason vagy a régi nagylaki határátkelőn kívánják elhagyni Magyarországot. Az M43-as Csanádpalota-Nagylak határátkelőn, azaz a Nagylak II-n 2 órát kell várakozniuk a gépjárműve ide érkezőknek, jöjjenek akár személyautóval, busszal vagy teherautóval. Némileg jobb a […]

Busók űzik el a telet Kiszomborról

Az idén sem marad el a busójárás Kiszomboron. Szombaton jönnek, hogy eltemessék a telet. Az Apátfalvi Pódium Színpad is fellép. Ebben az esztendőben se maradnak a kiszomboriak a mohácsi busók nélkül. Szombaton délután 2 órától ugyanis a félelmetes álarcba és ruhába öltözött mohácsi busók nekilátnak, hogy alaposan eltemessék a telet. A busók és a helyi […]

Halmozza a pereit Márki-Zay Péter

Hat büntető- és személyiségi jogi per indult egy éven belül a teljes ellenzék támogatásával győztes Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester ellen. A politikust eddig 2,3 millió forint pénzbüntetésre ítélték, de a Szabó Bálint jogász által kezdeményezett perekben Márki-Zay Péter ennél sokkal súlyosabb büntetésre számíthat – írja a Magyar Nemzet. Nincs még egy éve annak, hogy a […]

Egyre erősebb az antiszemitizmus a baloldalon

Karácsony Gergely meggondolatlan magyarázkodása, csakúgy mint a demokratikus ellenzék más vezetőinek és véleményformálóinak kettős beszéde, végtelenül kínos és káros – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány titkára. A Jobbik jelenlegi két társelnöke egy volt skinhead és egy zsidók listázására agitáló antiszemita. Karácsony Gergely meggondolatlan magyarázkodása, csakúgy mint a demokratikus ellenzék […]

Makói és magyarcsanádi kötődése is van a felszámolt drogültetvényeknek

A rendőrség négy Csongrád megyei helyszínen számolt fel drogültetvényeket. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást K. Péter 41 éves szegedi lakos és társai ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi abban állapodott meg négy bűntársával, hogy lakóhelyeiken kannabisz növényt fognak termeszteni, az ő útmutatása […]

Ismét migráns gyilkolt Ausztriában

Az ország nyugati részén, a menekültügyi hivatal egyik munkatársát szúrta le egy török férfi. A 34 éves férfi hosszú ideig Ausztriában élt, de rendőrségi ügyei miatt évekkel ezelőtt kiutasították. Januárban azonban illegális migránsként visszatért. A rendőrség az M1 megkeresésére elmondta, megkezdték a férfi kihallgatását, egyelőre nem lehet tudni, miért követte el a gyilkosságot – számolt […]

Jó reggelt, Makó!

Böjte Csaba is Makóra látogat a Házasság hetén, az új könyvtárba kerül Kubinyi Anna műve, közel százötven fiatal sportoló küzdött meg a dobogóért a grundbirkózó bajnokságon, tovább íródik Makó sikertörténete – ezekről is olvashatnak mai hírösszefoglalónkban! Számos program várja az érdeklődőket a Házasságok hetén Makón is: a vasárnap kezdődő programsorozat a házasok mellett a házasságra […]

Szórakozz a nagyival Nagylakon

Szombaton folytatódik a Szórakozz a nagyival! nagylaki programsorozata. Délután 2-től a kötés alapjait sajátíthatják el a fiatalok, a szülők és a nagymamák a művelődési házban. A programok szombatonként folytatódnak.