Térség Top

Negyvenöt milliós tartalékkal rendelkezik Földeák

Jövő szerdán tárgyalja az idei költségvetést a földeáki képviselő-testület, derült ki a ma esti falugyűlése, így csak a tavalyit ismertette másfél órán át Hajnal Gábor polgármester. A helybéliek a kátyús utak és a szennyvízcsatornázás hibáit tették szóvá.

1 millió 230 ezer forintot fizetett ki összesen az önkormányzat 43 kérelmezőnek, 55 alkalommal az előző esztendőben, ami azt jelenti, hogy volt aki kétszer is kért segélyt a falutól – ismertette a község tavalyi költségvetése felhasználásáról szóló tájékoztatójában Hajnal Gábor polgármester. A művelődési házban megjelent hatvan-hetven érdeklődő azt is megtudhatta, hogy a polgármester saját keretéből 58 kérelmezőnek 110 esetben összesen 528 ezer forint segítséget adott.

Részletesen beszámolt a szociális tűzifa, illetve a szociális barnakőszén beszerzéséről és osztásáról is, azzal, hogy a szociális tüzelőre ugyan a község a kormánytól nyert többször is pénzt, de az így sem volt ingyenes, hiszen a fa, és a barnakőszén Földeákra való szállításának költségét is a helyi önkormányzatnak kellett állnia. A falu vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy néhányan nem készülnek fel nyáron a téli tüzelő beszerzésével a hidegre, hanem úgy vélik, hogy az nekik majd ingyen jár.

A beszámolóból az is kiderült, hogy a községben tavaly 32-en kaptak havi 2500 forintot lakhatási támogatást, míg hárman havi 3500 forintos gyógyszertámogatást. Köszöntöttek 7, házasságkötésének 50., míg 3, házasságkötésének 60. évfordulóját ünneplő párt. 612, 65 éven felüli kapott az önkormányzattól 5000 forintos támogatást. Az ilyen életkorúak száma növekszik, hiszen két évvel korábban még csak 534-en voltak.

Tavaly 26 újszülöttet köszöntöttek egy kis ajándékkal és tízezer forint pelenkapénzzel. Hajnal Gábor arról is beszámolt, hogy a tavaly márciusban indult, s idén február végéig tartó közmunka programban 90-en dolgoztak, míg egy évvel korábban még 110-en voltak. A létszámkülönbséget az időközben a versenyszférában állást találók okozták.

A beszámolóból az is kiderült, hogy a község 45 millió forintos tartalékkal rendelkezik. Igaz – mutatott rá a polgármester – a pályázatokon elnyert beruházási összegek önereje fedezete ennél nagyobb költséget jelentene.

A polgármester eloszlatta az állami beruházásként még 2017-ben beígért sportcsarnok körüli pletykákat, részletesen beszámolva arról, hogy miért késik az építkezés megkezdése. Az egyik fő okként azt jelölve meg, hogy az iskola udvarát, azaz a kiszemelt helyszínt ugyan a tervező személyesen nézte meg, de a tervezéskor az épületet nem a telek Gagarin utcai szélére (ahogy azt az önkormányzat kérte), hanem a suliudvar közepébe tette. Így a terveket módosítani kell. Ráadásul az építkezésre vonatkozó kormányhatározatot is módosítani kellett, hogy ne a legkisebb csarnok épüljön el, mert az a gyerekek mindennapos testnevelésének megtartását sem tette volna lehetővé. – A kormány pedig nem ül össze csak Földeák kedvéért – villantotta el a késedelem egy újabb részét.

navigate_before
navigate_next

A faluvezető részletesen ismertette a különböző elnyert pályázatok jelenlegi állását is.

A hozzászóló helybéliek nem is ezekről mondták el véleményüket, hanem az utak állapotára és a hóeltakarításra panaszkodtak, illetve az egyik Vasút sori háztulajdonos arról érdeklődött, hogy a nyomott szennyvízelvezetéssel rendelkező ingatlannál jelentkező hibákat (nála még a szivattyú is leégett), a tavasszal lejáró 3 éves garanciát követően ki fogja kifizetni?

Az Alföldvíz Zrt. jelenlévő munkatársa elmondta, hogy a garanciaidő lejárta után a földeáki szennyvízhálózatot is ők veszik át, beleértve annak javítását, karbantartását is. A konkrét, a javítási költséggel kapcsolatos kérdésre csak annyit tudott mondani, hogy azt munkatársai csak a konkrét hiba vizsgálatakor tudják majd megmondani, hogy a javítás költségét az ingatlan tulajdonosa, vagy a szolgáltató állja.