Hírek Makó Top

Gyönyörű keringők és fergeteges finálé kísérte a JAG-osok gombtűzését

A hagyományokhoz híven idén is megkapták a zöld gombokat az intézmény végzős diákjai: február első napján 82 diák kapta meg az iskola végét jelentő kitűzőt.

Ebben az évben a József Attila Gimnázium kezdte meg a középiskolai báli szezont: a nagy múltú Gombavatón megtelt az Erdei János Városi Sportcsarnok. Négy osztály 82 tanulója kaphatta meg február első napján a zöld gombokat, osztályfőnökeikkel közösen.

navigate_before
navigate_next

Galéria a gombtűzésről

Martinuszné Korom Gabriella ünnepi beszédében szólt a szalag- és gombavatók hagyományáról, a sárga és zöld gombok jelentéséről, illetve a borostyán szerepéről.

– Az idei báli meghívónkat és dekorációnkat egy újabb szimbólummal bővítettük ki, ez pedig a borostyán motívuma. És hogy miért választottuk ezt? A borostyán sok más mellett a szeretet, a szerelem, a barátság, a hűség jelképe. Elmondhatjuk, hogy ezekben az években kötöttetek örök barátságokat, megéltétek az első szerelmet, a hűséget, szeretetet adtatok és kaptatok. De a borostyán egy örökzöld növény is: örökké zöld, merthogy egész élete folyamán hullatja elöregedett leveleit, és hajt is újakat. Az iskola is egy ilyen hely, folyamatosan érkeznek az új generációk, az új diákok, miközben el is bocsájtjuk azokat, akik már megértek a továbblépésre. És igen, az örökzöld szó a magyar nyelvben olyan régmúlt dolgot is jelent, ami örökké megmarad emlékezetünkben, ami máig jóérzéssel tölt el minket. Abban bízom, hogy mindegyikőtök számára a gimnáziumi évek ilyet jelentenek majd, de ez még nagyon messze van – hangsúlyozta a megbízott igazgató. Mint kiemelte: a mai napon nemcsak a végzős diákok, hanem azok is ünnepelnek, akik velük vannak, továbbá köszönetet mondott a szervezőknek és a szülőknek is.

navigate_before
navigate_next

Galéria a táncokról

A bécsi- és angolkeringők mellett látványos fináléval készültek a végzős diákok: a koreográfiában a retro-összeállítás mellett többek között a vadnyugatra is elkalauzolták a résztvevőket a tanulók, de az érettségi utáni vágyódás is megjelent a képzeletbeli színpadon, humorral fűszerezve.