Térség Top

Megújult vezetőség segíti Endrész Erzsébet munkáját

Csak az elnököt választotta újra legutóbbi tisztújító ülésén a kiszombori Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör tagsága, mely a vezetőségbe három új tagok delegált. A képen az újjáválasztott elnök.

A Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör a közelmúltban tartotta tisztújító ülését. Az elnöki tisztet továbbra is Endrész Erzsébet tölti be, a vezetőség azonban megújult, hiszen három új tagja lett: a tagság elnökhelyettessé Bajnóczi Jánost, gazdasági felelőssé Filák Etelkát, míg titkárrá Hévízi Gézánét választotta.

– A Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör idei programja egyrészt az eddigi hagyományos rendezvényeinkre épül, azaz ezeket az idén is megtartjuk. De ehhez hozzájönnek olyan rendezvények is, melyek a tagság ötlete alapján a hagyományosokra időközben rárakódtak – mondta Endrész Erzsébet.

Az újjáválasztott elnök hozzátette: továbbra is célkitűzésünk – az alapszabályuk szerint – a hagyományok ápolása, őrzése, a műemlékvédelem, illetve rendezvényszervezés, kiadványszerkesztés.