Külföld

Szijjártó: Európa biztonsága Afrikában kezdődik

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az Európai Unió (EU) nemcsak akkor jár tévúton, amikor a kötelező kvóták ügyéről van szó, hanem az afrikai együttműködést is teljesen rossz perspektívába helyezi.

A tárcavezetőt kedden az M1 aktuális csatornán a többi között arról kérdezték, hogy a nap folyamán tárgyalt Osman Saleh Mohammed eritreai külügyminiszterrel.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: eritreai kollégája “a magyar migrációs politikával ért egyet”, mert ha hazájából eljönnek az emberek, akkor nem lesz, aki dolgozzon a jövőért, felépítse Eritrea modern gazdaságát.

Megismételte, hogy szerinte Európa biztonsága Afrikában kezdődik, tehát nagymértékben függ az észak-afrikai stabilitástól. Példaként említette, hogy amióta Líbia destabilizálódott, azóta az országon keresztül akadály nélkül éri el a migráció Afrika délebbi részeiből a kontinens északi partjait, ahonnan hajóra szállnak a migránsok és jönnek Európa irányába.

Szólt arról is: nem abban kell segíteni – amit a brüsszeli politika képvisel -, hogy minél több afrikai embert hozzanak Európába, hanem abban, hogy ott tudjanak maradni, ehhez pedig béke, stabilitás és gazdasági előrelépések szükségesek.

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy Jeruzsálemben lesz idén a visegrádi országok (V4) csúcstalálkozója; emlékeztetett arra, hogy amikor Magyarország volt a V4 elnöke, 2017-ben, akkor került sor először V4-Izrael miniszterelnöki csúcstalálkozóra – és a rendszerváltoztatás után először látogatott izraeli miniszterelnök Budapestre. Közölte: közép-európai országok, köztük elsősorban Magyarország, de Lengyelország és Csehország is fair és tisztességes megközelítését szokott követelni Izraelnek az ENSZ-ben, az EU-ban vagy más nemzetközi szervezetekben, ezért is van különös jelentősége a közép-európai térség és Izrael együttműködésének.

 

Borítókép: MTI Fotó: Máthé Zoltán