Térség Top

Háromféle támogatásból kapott szociális tüzelőt Csanádalberti

A szociális, illetve a 12 ezer forintos fűtéskompenzáció révén beszerzett tüzelőt is osztják Csanádalbertin. A kép illusztráció.

Összesen 279 mázsa szociális barnaszenet kap a Csanádalbertin élő, 43 szociálisan rászorult, mely egyik felét már ki is osztották, a másikat pedig a héten, illetve a jövő héten teszik meg – tudtuk meg Csjernyik Zoltántól. A község polgármestere azt is elmondta, hogy tavaly még kaptak az azt megelőző évre visszamenőleg kompenzációt, mely 22 köbméter szociális tűzifára volt elég.

– Ezt is beszereztük a Délalföldi Erdészeti Zrt-től. S ezt a fát is elkezdtük kiosztani. Ez is negyven családot érint. De már beszereztük a 12 ezer forintos rezsicsökkentést lehetővé tévő tűzifát. Ezt jövő héten szállítják ki hozzánk, s ezután osztjuk ki – ismertette a részleteket Csanádalberti polgármestere.

Csanádalbertin a rászorulókat a helyi rendeletben három kategóriába sorolták: az egyedülállók 3 mázsa, a nagycsaládosok pedig 5 mázsa barnaszenet kapnak.