Blog

Nő, tél, autó

Hölgyek, akiknek a leghidegebb évszak sokféle meglepetést tartogat négy keréken (is). Az élet írta sztorik.

Forró helyzetek a mínuszokban és megoldásra váró szituációk bőven akadnak (ilyenkor is.) Főként, ha még nincs elég rutinunk a fagyokban. Az elmúlt évek amúgy is elkényeztettek bennünket tél ügyében, komolyabb havazás nemigen volt, inkább az volt fura, mennyire szürke és enyhe hónapokat éltünk meg. (Aztán persze márciusban jól megkaptuk.) Egy ismerősöm, aki hegyvidékről költözött ide öt éve a családjával, panaszkodott, hogy errefelé még a hó sem esik soha. (Most kérdeztem, mi újság a lapátolással, csak mosolygott.)

Szóval, eddig én is csak jó útviszonyok közt, enyhébb körülmények között vezetgettem. És azt gondoltam, autó ügyben már túl vagyok a gyerekbetegségeken, nagyobb meglepetés nem érhet. Aztán egy pár reggelen mégis. Ugyanis jó alföldi szokásként biztos, ami biztos a kéziféket mindig behúzom megállás után. (Így tanultam, még ha tudom, nincs is rá szükség.) Aztán, mikor reggel indultam volna, akkor éreztem, hogy bibi van, illetve befagyás és bizony nem enged. (Egész hétre kemény mínuszokat jeleztek, így a várakozásnak a kint parkolással értelme nem volt. (Miért nincs garázsom, sőt fűtött verzióval rendelkező ismerősöm – kérdezték. Tényleg, miért nincs?) Szóval maradt az autószerelő bácsi, aki kedvesen nézett, a férfi kollégák persze egyből, hogy ezt így minek is kellett, meg ilyet nem lehet stb. A szervizben némi pihenős-kiolvadás után persze újra autózhattam, azzal a lelkemre kötött tanáccsal, hogy ilyen időben ne használjam a kéziféket. Persze az első leálláskor mit csináltam? (…) De azóta igyekszem a leckére figyelni.

Aztán következő hajnalon a kerékdobba a felhordott és fagyott hó okozott kellemetlen pillanatokat az induláskor. Az erősebb nem képviselői egyből tudták, hogy előző este kellett volna megtakarítani (rugdalni) és nem hagyni, hogy oda dermedjen, és hogy ezt mindenki tudja. (Jó, most már én is.) És esküszöm, hogy másnap a zárban a kulcs sem forgott el, amit végül a táskámban karácsonykor felejtett gyufa oldott meg. (Félve merem leírni, hogy a problémára alkalmas spray az autóban volt – csak belül.)

Ebből is okultam, és a sok jó tanácsból is, miszerint költözzek kertes házba vagy béreljek garázst, vegyek új járművet, érdemes volna ésszel élni, meg nem ártana biciklire váltani (tudom, mi az és vannak sztorijaim, lehet, még hajmeresztőbbek) vagy gyalogolni (jégtánc szakosztály, törött csizmasarok itt is ismerős.) Persze, tudom én, hogy mindenkinek van igaza és mindenre van megoldás. Meg azt is, hogy úgy a legkönnyebb bölcsnek lenni, ha nem mi vagyunk a slamasztikában. Okoskodni könnyű, beismerni, hogy mi is olykor a magunk kárán tanultuk meg a leckét, csak már régen volt és elfelejtettük – nehezebb.

Elismerem, hogy van, amihez a fiúk jobban értenek (az autószerelés és a technika tuti ilyen területek), de azért mi is igyekszünk. És igen, van, hogy bénázunk is.

Aztán meg jót nevetünk és (koronaigazítás után) megyünk tovább.