Kiemelt hírek Térség

Minibölcsődét terveznek Csanádalbertin

Négy kistelepülést kiszolgáló minibölcsődét is hozna létre az önkormányzat, az Egészségház melletti, erre a célra már megvásárolt épületben.

– Van egy valamivel több mint 40 millió forintos beadott pályázatunk, egy minibölcsőde kialakítására. Ez a minibölcsi a négy községet, azaz a miénk mellett Nagyért, Ambrózfalvát és Pitvarost szolgálná ki. A minibölcsődében a gyerekek létszáma 8, vagy ha két csoportra bontják őket, akkor 16 lehet. Idáig egységes bölcsőde, óvoda működött nálunk, de ez a forma megszűnt. Ott maximum 5 bölcsis lehetett, ez a létszám mindig megvolt, s ahogy Ambrózfalván is. Felmértük a 0-3 éves gyerekek létszámát a négy községben, kiderült, hogy 120-130 között vannak – mondta Csjernyik Zoltán polgármester.

A minibölcsőde kialakítása 42-43 millió forintba kerülne.

– Erre a célra vásároltunk megvásároltuk az Egészségház melletti, az óvodával szembeni épületet és abban alakítanánk ezt ki, mely szerencsés helyzetben akár szeptember elején meg is nyílhatnak – tette hozzá a polgármester.