Kiemelt hírek Makó Színes

Zongorát is avattak a SZIGNUM magyar kultúra napján

Zenével és közös szavalással emlékeztek meg a magyar kultúra napjáról a makói Szent István Egyházi Iskola diákjai. Az alkalmon az intézmény új zongoráját is felavatták és az ökumené ünnepéhez kapcsolódva egy kerekasztal beszélgetést is folytattak.

Január 22-e a Himnusz születésnapja, Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be nemzeti imádságunk megírását. Erre emlékezve, a SZIGNUM minden esztendőben megünnepli a magyar kultúra napját, amely az intézményben általában összekapcsolódik az ökumené gondolatával is. – A felsős diákjainknak egy kerekasztal beszélgetést szerveztünk, amelyre három különböző egyház helyi vezetőjét hívtuk meg. Ennek ötletét Arany János Családi körének „E fiúból pap lesz, akárki meglássa!” verssora adta – tájékoztatott Mészáros Ildikó. A szervező humán munkacsoport vezetője elmondta, az interaktív programot közös éneklés és imádság is gazdagította.

navigate_before
navigate_next

 Ezt követően egész iskolaközösség együtt szavalt Petőfi Sándor verseket, így tisztelegve a nagy magyar költő eltűnésének és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170 éves évfordulójára. A közel 300 közösen verselő diák közül az alsósok a Füstbement terv, a nagyobbak pedig a Pacsirtaszót hallok megint címűt zengték együtt, a Petőfi-emlékév kapcsán.

navigate_before
navigate_next

Az iskola magyar kultúra napja egy különleges eseménnyel is összekapcsolódott az idén. – Pályázati forrásnak köszönhetően egy új digitális zongorát szereztünk be, amit ezen a szép alkalmon szólaltatunk meg először. A SZIGNUM-ban nagyon fontosnak tartjuk a sokoldalú személyiség formálását és ebben a művészeti képzésnek is komoly szerep jut. Ehhez nyújt a jövőben hasznos segítséget az új hangszer – lelkesedett Horváth János. Az igazgatóhelyettes számára bizonyára külön örömöt jelentett, hogy Ildikó lánya játéka nyomán csendült fel Liszt Ferenc: Erdőzsongás című darabja elsőként a zongorán.

navigate_before
navigate_next

Az intézményben a magyarságtudat és összetartozás erősítésére évek óta, jó gyakorlatként a hetedik osztályosok elkészítik nemzeti büszkeségeink albumát, A magyar nemzet emlékkönyvét is erre a napra. – Tíz kötetet szerkesztettek meg a diákok csoportokban. Ezekben tíz téma öt-öt képviselőjét, hazánk kiválóságait gyűjtötték össze. Idén hangsúlyosabbá vált a népi kultúra témaköre, ami több csoport kötetében is megjelent: néptánc, népviselet, népdalok, szólások – foglalta össze a hathetes projekt eredményeit Mészáros Ildikó magyar szakos pedagógus.

navigate_before
navigate_next