Kiemelt hírek Térség

Jani Béla törzszászlós Maroslele új körzeti megbízottja

Bemutatkozott az új körzeti megbízott, mintaházzá alakítják át a Takarékszövetkezet korábbi épületét, s három havi alapilletményét kapja az előző évben végzett munkája jutalmául Martonosi György polgármester – döntött róla ma délutáni ülésén a maroslelei képviselő-testület. A címlapképen Jani Béla törzszászlós, Martonosi György polgármesterrel.

Palicz András makói rendőrkapitány Jani Béla törzszászlóst nevezte maroslelei körzeti megbízottnak. A maroslelei képviselő-testület tagjai támogatták a kinevezést a mai ülésen. Az új körzeti megbízott elmondta: 10 éves lánya és 3 éves kisfia van. Makón lakik, de kiszombori. 2003 óta rendőr, 1 évig Szegeden dolgozott, majd a Makón baleseti helyszínelőként. Január elsejétől dolgozik Maroslelén, s kedvesnek találta az eltelt három hét alatt a helybélieket.

– Igyekszem mindenkinek megfelelni. Hamarosan felveszem a kapcsolatot az iskolával és az óvodával, majd az idősekkel is. Bízom a közös munkában – tette hozzá. A képviselők kérdéseire elmondta: meggyőződött róla, hogy működnek a faluban korábban felszerelt térfigyelő kamerák. A nappaliak jó minőségű, az éjszakaiak nem annyira jó képet adnak. Hozzátette, hogy a körzeti megbízotti iroda fogadóórája időpontja ki lesz írva. Ő pedig a polgárőrökön keresztül is elérhető lesz.

Az új körzeti megbízottat január 1-vel nevezte ki Palicz András makói rendőrkapitány.

Ezt követően Vári Anikó, a projekt szakmai vezetője ismertette, hogy jelenleg két EFOTT pályázat is működik. Mindkettő tavaly január 1-jén kezdődött, s 30-30 hónapig tart, a konzorciumi pályázatnak köszönhetően 9 településsel közösen. Az egyik pályázat a humán közszolgáltatás fejlesztése. Ez jellemzően az óvodát és az iskolát érinti. Óvodában családi napokat rendeztek, eddig nagy sikerrel. Hetente tartanak gyermekfitnesz foglalkozást, szeptembertől indult az ovis angol. Utazó óvodai gyermekpszichológus heti 4 órában, utazó logopédus is heti 4 órában dolgozik az gyermekintézményben, az iskolai pszichológus és fejlesztő pedagógus mellett. Tavaly 20 diáknak egyhetes öko tábort rendeztek, ősszel pedig a kecskeméti Mercedes gyárba vitték el a nyolcadikosokat. Elindult az iskolai lemorzsolódást csökkentő program is.

A hivatal dolgozói workshopon és szakmai kirándulásokon vettek részt. Felmérték a munkahelyi elkötelezettséget is. Működik a baba-mama klub a könyvtárban, zajlanak a gyógytorna foglalkozások. Januártól indult szakértői, pályázati, adótanácsadás is. A másik projektben lakossági közösségi és szabadidős programok zajlanak. Ennek részeként rendeztek focitábort, látogattak el a gyerekek a Somogyi könyvtárba. De rendeztek éjszakai akadályversenyt, 20 diák Algyőn vehetett részt úszótanfolyamon. E pályázat segítségével 40 helybélit mentorálnak. Az utazó munkapont pedig az álláskeresésben segíti az embereket. Már volt és még lesz is egészségszűrés, és nagy sikert arat a heti két, a faluházban rendezett hölgytorna.

Vári Anikó

Vári Anikó hozzátette, a jövő héten kezdődik a makói jégpályán a korcsolyaoktatás az iskolásoknak, kistérségi kisokost indítanak és mintaház működtetését is tervezik.

Schulcz János alpolgármester hozzászólásában elmondta, szerinte nagyon jó most maroslelei gyereknek lenni. Kiemelte, hogy csak köszönni tudják a lehetőségeket. Mind a 140 gyerek részt vesz a programban.

Ezt követően Martonosi György polgármesteri tájékoztatta a testületet az előző ülés óta történt legfontosabb eseményekről. Elmondta, hogy a legnagyobb beruházás eredményeképp megújult községháza külső megjelenése elnyerte helybéliek tetszését. Hozzátette, hogy ppaíron a Takarékszövetkezet régi épülete már a községé, de fizikailag még nem vette igénybe. (A Takarékszövetkezet az újjáépített, a községháza melletti, a rendőrségnek is helyt adó épületbe költözhetett át. A régi épületét cserébe az önkormányzatnak adta.) Kisebb felújítást kell majd végezni rajta, így festést, a régi bútorzat kibontását, ott lehet kialakítani, majd a mintaházat, melyben életviteli tanácsokat adnak majd. Az épület említett felújítását a polgármester 1 millió forintra becsülte, ehhez jön majd hozzá az eszközbeszerzés.

A polgármesteri hivatal tavalyi tevékenységéről szóló napirend során a polgármester elmondta: – Amit közfoglalkoztatással tudtunk megoldani, azt úgy tettük, amit pályázattal, azt meg úgy. A költségvetés hosszú ideje kiegyensúlyozott. Működési célú pályázatot az idén is beadunk majd.

A község tavaly 4,2 millió működési támogatást kapott. Jelenleg 9 pályázatuk is van. Már kiírták a tornaterem építés pályázatát. Ezzel kapcsolatban ma tartottak helyszíni bejárást, melyen 1 vállalkozó vett részt. – Február 5-e a pályázat beadási határideje, s áprilisban kezdődhet az építkezés, mely 1 évig tart. Ezen kívül 8 saját pályázatuk is van – tette hozzá a község első embere.

A testület egyhangúlag elfogadta a beszámolót, ahogy a tavalyi költségvetési rendelet módosítását is, melyben átvezették a decemberben érkezett, illetve kifizetett összegeket. A főösszeg így 1 milliárd 589 millió forint bevételt és kiadást jelentett.

A társadalmi szervek beszámolójából kitűnt, hogy azok az önkormányzat által biztosított támogatást felhasználták, s az ezekkel kapcsolatos számlákat rendben találták a hivatalban.

A költségvetéshez kapcsolódó feladatok ellátása című napirend kapcsán a polgármester elmondta: meg kell tervezni a saját bevételeket és kiadásokat. Bízik abban, hogy nem csökken a helyi adóbevétel, melyből az idén 38 milliót várnak. Az előterjesztést a testület egyhangúlag elfogadta. A képviselők arról is döntöttek, hogy pályázatot nyújtanak be kiegyenlítő bérrendezési alapra. Összesen 4 millió 912 ezer forintot szeretnének elnyerni, a köztisztviselők számára.

Schulcz János alpolgármester javaslatára a testület megszavazta, hogy Martonosi György polgármester – bérkiegészítésként – 3 havi tiszteletdíjának megfelelő összegű egyszeri jutalmat kapjon.