Hírek Makó

Könyvvel és filmmel emlékeznek meg Hegedüs Sándorról, a százkezű politikusról

A makói városháza dísztermében került bemutatásra péntek este a Hegedüs Sándor, a százkezű politikus című könyv. A Széll Kálmán-kormány kereskedelmi miniszterének életéről egy filmet is készítettek, a megjelent alkotást Makón mutatták be először.

Kovács László, a Hegedüs-hagyaték gondozója elmondta: a társasházuk pincéjében találták meg azokat a ládákat, amelyek Hegedüs hagyatékát rejtették, ekkor ismerte meg a kolozsvári születésű politikus életét és munkáját. Azóta emléktáblát helyeztek el egykori lakásánál, illetve a könyv is elkészült, amelyen négy éven keresztül dolgoztak a kötet szerkesztői.

Millisits Máté művészettörténész kiemelte Hegedüs Sándor makói kötődését is, hiszen a politikus Makó város díszpolgára, akinek minisztersége alatt kapott Makó vasútvonalat. Az elismerést 1901-ben vehette át, amikor is a városban ipari vásárt rendeztek. A dokumentumfilmet Millisits Máté Halász Lajos operatőr, rendezővel készítette. A több éve készülő film nemcsak budapesti, illetve mai magyarországi, hanem erdélyi helyszíneket is magába foglal.