Kiemelt Térség

Traktorral viszik házhoz a királyhegyesiek tűzifáját

A királyhegyesi önkormányzat dolgozói egy traktor húzta billenős pótkocsival az idén is helybe viszi a szociális tűzifát a rászorulóknak. Ma már kora reggel útnak indult az első fuvar.

Nem sokkal reggel 8 óra után álltak neki a nagyéri önkormányzat munkatársai, hogy kiszállítsák a templom és az iskola közt a múlt hét végén oda szállított szociális tűzifát. A Mezőhegyesről és a Dalerd Zrt-től származó rönkfákkal igencsak gyorsan megrakták a kis utánfutó, majd a traktor útnak indult, hogy elsőként azt az öt gyermeket nevelő Béke utcai házánál billentse le.

– Nagyon jó, hogy az önkormányzat biztosította nekünk ezt a fát. Jó a kandallónk, így nem eszik meg sok tüzelőt, viszont szépen melegít. Az időjárástól függően egy-két hónapig elegendő lesz ez a mennyiség – mondta Farkas Csaba – Öt gyerekünk van, a legnagyobb 14 éves, míg a legkisebb másfél esztendős. Majd szépen összedarabolom a fát, van hozzá fűrészem. Szerintem 2 órás munka lesz, úgy, hogy ez alatt az idő alatt be is pakoltam a helyére. Tavaly is kaptunk tűzifát a községtől, amit köszönünk.

Farkas Csaba alá is írta, hogy megkapta a tüzelőt.

– 81 rászorult kap a Belügyminisztérium pályázatán nyert szociális tűzifát az idén a 650-es lélekszámú Királyhegyesen- Minden rászorult család 1 köbméternyit, azaz 10 mázsát kap – mondta Horváth Lajos. A polgármester hozzátette, körülbelül 1 millió 400 ezer forintot nyertek erre az célra. – A fa egy része, 32 köbméternyi Mezőhegyesről, míg 22 köbméternyi Délalföldi Erdészeti Zrt-től származik.

Egy fuvarral tíz mázsa fa ment ki.

A Montág-puszta királyhegyesi részén élő rászorultak is megkapják a tűzifát, igaz a traktoros ma délelőtt inkább csak a faluba szállította ki, mondván a pusztára vezető utat tükörjég borítja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.