Hírek Térség

Történelmi beruházást kezd el Maroslele idén

Soha nem volt még az iskolának tornaterme – mondta el Martonosi György a Rádió7 műsorában. A település vezetője viszont egyelőre még nem döntötte el, indul-e újra az önkormányzati választásokon.

2018-ban mintegy 730 millió forintnyi beruházás valósult meg Maroslelén, többek között ez is kiderült a Rádió7 műsorában, amelynek Martonosi György volt ma a vendége. A polgármester a fejlesztések közül kiemelte a közel 500 millió forintból megvalósult Hódmezővásárhely-Makó-Maroslele közötti kerékpárutat, az év elején átadott felújított könyvtárat, és a Polgármesteri Hivatal energetikai felújítását is, amelynek épületébe a rendőrség és a Takarék is beköltözhetett.

Martonosi György beszélt az Otthon Maroslelén szociális programról is, amellyel a település a kormányzati támogatások mellett szeretné segíteni az itt élő családokat. Mint kiderült ez számos formában megvalósul, többek között babakötvény, óvodai, iskolai támogatás, letelepedési támogatás, lakás felújítási támogatás, ingyen telek is elérhető a településen.

Ez a program minden korosztályra kiterjed, a 68 év feletti időseknek például 50 százalékos étkeztetési kedvezményt is tartalmaz, valamint karácsony előtt a rászorulóknak élelmiszer csomagot is osztanak. A kormányzati tűzifa támogatást pedig a település fejenként 5 mázsával egészíti ki.

A polgármester beszél a bérlakás helyzetről is a műsorban, mint elmondta, két évvel ezelőtt adták át a 7 lakásos házat, korábban pedig 2 lakás volt még. A helyekre folyamatos túljelentkezés van, így látszik, hogy van igény rá.

Martonosi György ezzel kapcsolatosan kiemelte, nagy reményt fűznek a kormány Modern Falvak Programjához, amelyen keresztül szeretnének felépíteni egy új 4-6 lakásos épületet a meglévőkhöz. Ebben a programban a lakások mellett utakat és járdákat újítanának fel, amelyben a település vezetője szerint komoly elmaradása van Maroslelének.

A településen tavaly volt 185 éves az oktatás, ám az iskolának sosem volt még tornaterme, ezért történelmi beruházás lesz, hangsúlyozta a reményei szerint tavasszal megkezdődő építkezésről a polgármester.

Ennek közbeszerzése már ki van írva, a pályázatokat február 5-ig kell beadni a cégeknek. A mintegy 780 négyzetméter alapterületű épület egy 18×30 méteres teremnek ad majd otthont. A tornacsarnokot nem csak az iskolások használhatják majd, nyitva áll a település lakossága számára is, hangsúlyozta Martonosi György.

A műsor végén szóba kerültek az idei önkormányzati választások is, amelyek kapcsán a polgármester elmondta, nem tudja egyelőre, hogy indul-e újra a posztért, ezt a döntést a nyár közepe táján szeretné meghozni.