Kiemelt hírek Színes Térség

Maroslelei az év első kistérségi babája – ma köszöntötték

A január 3-én született Kővágó Melodit ma délután köszöntötte a Makó Kistérség Többcélú Társulás elnökeként Farkas Éva Erzsébet, és Martonosi György polgármester. A kislány jó étvággyal eszik, gyarapszik, sokat mosolyog és jó alvó. A köszöntők nyüzsgésére sem ébredt föl.

Tavaly apátfalvi, az idén ismét maroslelei az év első, a makói kistérségben született kisbaba. Kővágó Melodit ma délután köszöntötte a Makó Kistérség Többcélú Társulás elnökeként Farkas Éva Erzsébet, és Martonosi György a község polgármestere.

– Január 3-ra voltam kiírva, s Melodi aznap reggel 7 óra 3 perckor meg is született, hosszas vajúdás után végül császármetszéssel. 4050 grammal és 53 centi testhosszúsággal született – mondta Török Diána, aki biológus hallgatóként államvizsga előtt áll a Szegedi Tudományegyetemen. Az anyuka hozzátette: ő az első gyermekük, akit nagyon vártak, ahogy a nagyszülők is, akik azóta is naponta látogatják őket, jönnek segíteni, és babázni.

– Eleinte elég furcsa volt a kezemben tartani, a kórházban rögtön a kezembe adták. Eléggé igénybe veszi mindkettőnk erejét. A keresztnevét az édesanyja választotta azzal, ha majd lesz egy fiunk, akkor annak én választok – árulta el a minőségellenőrként dolgozó Kővágó Roland, a kislány édesapja.

A kisbaba a Makó Kistérségi Többcélú Társulástól 100 ezer forintot és egy olyan játékszőnyeget kapott, melyen ha majd megmozdul, akkor az zenélni fog. A lelei önkormányzattól pedig a 60 ezer forintos babakötvény mellett egy gyermektakarót kapott.

– Nagyon örülünk neki, hogy a térségi első idei újszülött maroslelei, és még jobban örülnénk, ha egy esztendő alatt sokkal többen születnének ide a faluba – árulta el Martonosi György. Maroslele polgármestere elárulta: tavaly 14 lelei kisgyerek született, azt megelőzően pedig 24. – Bízunk benne, hogy az idei esztendő ismét egy ilyen felfutást hoz, azaz több kisgyerek születik majd. Ez nagyon fontos a település népességmegtartása, illetve az iskola és az óvoda működtetése szempontjából is.

– A Makói Kistérségi Társulás 2006 óta biztosítja a makói kistérség újévi első babája számára a 100 ezer forintos bébikötvényt. Fontosnak tartjuk – ahogy Makó is – a fiatal párok, családok támogatását. Nagyon érdekes érzelmekkel érkeztem a Kővágó családhoz, hiszen valamikor a maroslelei általános iskolában mindkét szülőt tanítottam. Nagy öröm számomra, hogy most már olyan diákokat is köszönthetek, akik saját gyermeküket nevelik – mondta Farkas Éva Erzsébet.

 

 

navigate_before
navigate_next