Blog Szekeres Anna

Hóhányó

Amibe az időjárásnak köszönhetően átmentem egy ideje. És egyáltalán nem bánom.

Nem a legkedvesebb évszakom a tél. De nem volt ez mindig így! Gyerekként imádtam a zordabb időjárást és mindazt, ami ezzel a pár hónappal jár. Sokat hógolyóztunk és azt sem bántuk, ha a jó kis orkánkesztyűnk totál vizes lett. Pirosra dermedt kézzel folytattuk tovább egymás mosdatását. Hóembert építettünk, a szenet, répát otthonról csentük és abban versenyeztünk, ki tud a leghosszabban csúszni a magunk által kijegesített felületen. Az a korosztály vagyok, akinek szép emléke a nyolcvanas évek nagy hóesése a városban. Akkor úgy kellett késő este beparancsolni az utcáról bennünket, ahol a szomszéd gyerekekkel vívtunk nagy csatákat.

Nyilván az időjárás technikai részével (lapátolás, számlák, közlekedés) akkor nem kellett foglalkoznunk, a szüleinknek okozott ez inkább fejtörést. Mi csak megéltük és maximálisan kiélveztük az időjárás kegyét. Nos, mostanra eltelt pár év(tized) és a helyzet alaposan megváltozott. Most már értem azt, amit gyerekként nem, hogy mit izgatják magukat néhány centi égi áldáson. Sajnos a tél gyermeki varázsa helyett én is sokszor csak a probléma részét érzékelem. Ami egyrészt szerintem teljesen érthető, másfelől még sincs rendjén. Ezért elhatároztam, a valódi mínuszokról inkább áthelyezem a figyelmem fókuszát és inkább arra koncentrálok, ami szerethető és értékelhető ebben a zimankós időszakban. Mert, hogy van ilyen is.

 Például, sokkal frissebb vagyok és igyekszem minél haladósabban elvégezni a kinti teendőimet. (Nyilván az a tény, hogy nem nagyon szeretek fázni, fokozza a teljesítményemet.) A tél ügyel arra, hogy fitten tartson egy kis természetes edzéssel. (A legutóbbi hólapátolásokat másnap az írásnál is felemlegettem.) Segít megtapasztalni a munka erejét. (Hálával gondolunk arra, aki előtt nem kell a jégakrobatikát gyakorolni és a felmenőit is emlegetjük, aki próbálgatja a tudásunkat.) Ugyanígy egy nagy közösség tagjainak érezhetjük magunkat, ha végignézünk a szomszédságon és látjuk, mindenki hasonló gondokkal küzd. (Ez alól kivételek az ablakból tanácsokat adók, akikkel az önuralmat is gyakorolhatjuk.) Drága nagyapám örök érvényű mondása is eszembe jut, ha miszerint a télnek nincs szeme. (Nagyon igaz, még néha magam számára is felismerhetetlen vagyok téli melós cuccban.) A hideg szociálisabban érzékenyebbé tesz mindenkit és sokkal inkább odafigyelünk a segítségre szorulókra. (Legyen szó akár két- akár négylábúakról.) Nem beszélve arról, hogy a fehér lepellel borított táj gyönyörű. (Leginkább a jó meleg szobából kinézve, de ilyenkor megéri egy kis esti sétára is rávennünk magunkat. ) A reggeli futásnál sok minden necces: az elindulás, a táv teljesítésénél a küzdelem az elemekkel, de utána a forró vizes zuhanyzás élmény mindenért kárpótol.

És amikről azt gondoljuk, a tél megfoszt bennünket, azért bőven kárpótol is, igaz mással: korcsolyával, forralt borral, sült gesztenyével, nyuszival és őzzel a határban, hóangyallal, disznóvágásnál zsíros kilincsekkel, bepárásodott szemüveggel, jégvirágos ablakkal, cinkével a madáretetőnél és ragyogó, tiszta fehérséggel.

Szóval, az nem mindegy, mit veszünk észre. Próbáljunk meg túlélés helyett az átélést választani. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.