Belföld Hírek

Folytatódik az ellenzéki tétovázás az EP-lista körül

Nem csitul a vita az ellenzéki pártok között a közös európai parlamenti (EP-) listával kapcsolatban – írja a hirado.hu. Az MSZP javasolta eredetileg a közös indulást. Gyurcsány Ferenc párttársainak megszólalásaiból is úgy tűnik, nincs ellenükre a DK-tól a Jobbikig tartó közös lista. A Jobbik álláspontja azonban nem egyértelmű.

„Az egy az egy ellen, nyilvánvalóan sokkal jobb felállás, mint hogyha sokféle lista verseng egymással” – erről beszélt pénteken a párt elnökhelyettese. Az MSZP tehát nem tett le a közös ellenzéki lista ötletéről.

A szocialisták elnöke már a múlt hétvégi tüntetésen az összefogást sürgette. Az MSZP elképzelése mellett eddig azonban a Párbeszéden kívül egyetlen párt sem tett hitet.

A Magyar Idők információi szerintcsütörtökön este volt egy összellenzéki egyeztetés, ahol az Európai Parlamenti választás volt a téma. Az LMP-s Ungár Péter úgy fogalmazott, hogy ő nem is tudhat az ilyen megbeszélésekről.

Egy dologban már megegyeztek

Az M1 megkereste az MSZP-t, azonban nem erősítették meg, és nem is cáfolták, hogy tárgyaltak az ellenzéki pártok a közös EP-listáról. Szakács László, a párt elnökhelyettese azonban azt elismerte, hogy bizonyos dolgokban már megállapodtak. Úgy fogalmazott: a mozgósításban közösen vesznek részt.

A Jobbik szerepvállalása azonban eddig nem egyértelmű az együttműködésben. A párt korábbi közleményében bohózatnak nevezte a széleskörű EP-lista lehetőségét és kizárták, hogy választási szövetségre lépjenek Gyurcsány Ferenccel.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője ugyanakkor a napokban az Azonnali.hu-nak úgy fogalmazott: értékrendi alapon együttműködnek bárkivel. Nemcsak Gyurcsány Ferenccel, de az „ördög öreganyjával” is, ha szükséges.

A DK összefogást sürget

Mirkóczki Ádám a Magyar Narancsnak arról beszélt, hogy a balliberális kormányok jobbak voltak a mostaninál. A Jobbik szóvivője azt mondta: ha elvonatkoztatunk a 2006-os rendőri brutalitásoktól, még a legsötétebb Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-időszak is a demokrácia aranykora volt ahhoz képest, ami most van.

„Jobb később beismerni, mint soha. Innentől kezdve az összefogásra kell törekedni” – így reagált a DK külpolitikai kabinetének vezetője, Ara-Kovács Attila Mirkóczki Ádám szavaira.

Volner szerint elvtelen összefogásban vesz részt a Jobbik

A Jobbik egykori alelnöke, a pártból kilépett Volner János azt mondta: a Jobbik elvtelen összefogásban vesz részt. Úgy fogalmazott: a Jobbik a szocialisták, a baloldali erők és a liberálisok ellenében jött létre. Most pedig együtt törekszik velük, gyakorlatilag már koalícióra lépve a hatalom közös megszerzéséért.