A Hagymatikumban mérik össze tudásukat az ország szaunamesterei
A makói fürdőben zajlik a Harvia-Saunabau VII. Magyar Országos Bajnokság II. fordulója; a most hétvégén zajló országos megmérettetés számára a Hagymatikum nemcsak a helyszínt szolgálja, de két versenyzővel is képviseleti magát. Különleges szaunaszeánszokban lehetett részük azoknak, akik szombaton a Hagymatikumba látogattak, hiszen a vendégek véleménye döntött, hogy ki jut tovább a következő fordulóba. Verebi Zoltán portálunknak elmondta: az ország  különböző pontjairól érkeztek szaunamesterek Makóra, a szombati napon 16-an mérték össze…
Eső és hó is várható vasárnap
A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 9 fok között alakul. Vasárnap napközben nagy területen hosszabb időre is jelentősen csökkenhet a felhőzet, de délutántól északnyugat felől ismét beborul az ég. Délelőtt délen és keleten mindenütt megszűnik a csapadék, majd hosszabb szünetet követően késő délutántól, estétől északnyugat felől egyre több helyen elered az eső. Késő este, éjfél körül északkeleten azonban már havas esőre, hóra is számítani kell. A nyugatias szél ma még…
A magyar ellenzéki pártok “tőről metszett” bevándorláspárti politikát folytatnak
A Fidesz szerint a magyar ellenzéki pártok “tőről metszett bevándorláspárti politikát folytatnak”: az Európai Parlamentben minden “bevándorláspárti előterjesztést” elfogadtak és a magyar Országgyűlésben is gátolták, ellenezték a Stop Soros törvénycsomagot, a műszaki és jogi határzárat. Deutsch Tamás, a nagyobbik kormánypárt európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, négy hónappal az uniós választások előtt tisztán látszik a választás tétje: a bevándorlást ellenzők és az azt támogatók állnak szemben egymással.…
Rengeteg a baleset a 47-esen Székkutas és Vásárhely térségében
Az ónos eső miatt két autó ütközött, autó fordult az árokba, és még egy kamion is lesodródott. A rendőrség sajtóügyeletesétől Vásárhely24 megtudta, sajnos egymást érik a balesetek a 47-es főúton Kakasszék, Székkutas és Vásárhely térségében. A 191-es kilométernél kamion csúszott meg, félig lecsúszva az útról is – itt félpályás útlezárás mellett helyszínelnek, de a kamion visszahúzása idején a teljes útpályát lezárhatják. A 192-es kilométernél egy autó teljesen lecsúszott az útról…
Államkincstár: pénteken átutalták a nyugdíjakat
A Magyar Államkincstár pénteken elutalta a bankszámlákra érkező nyugdíjakat – közölte a szervezet szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint a GIRO Zrt. a Magyar Államkincstárral együttműködve intézkedett a 2019. január hónapban esedékes nyugdíjkifizetések jogszabály szerinti utalásáról. A nyugdíjak készpénzben történő kézbesítését a Magyar Posta január 16-án, szerdán kezdi meg – tették hozzá.
Megkezdődött az idei Givaudan-Kupa
21 csapat vesz részt idén a kispályás labdarúgó bajnokságon, amelyre sokan érkeznek a térségből is. Van egy fontos változás. Hatodik alkalommal kerül sor a ma indult Givaudan-kupára a sportcsarnokban. Hosszú ideje vitatéma volt, hogy mekkora méretű kapura játsszanak a csapatok, erről most szavazás döntött, így idén először 5×2-es méretű lett. A nagyobb mérettől azt is várják a szervezők, hogy gólgazdagabb mérkőzéseket lehet majd látni.     Idén a következő a…
Nőtt a forgalomban lévő készpénz mennyisége Magyarországon
Az utóbbi években nőtt a forgalomban lévő készpénz mennyisége Magyarországon – mondta Németh Dávid, a K&H elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán. Az elemző szerint bár továbbra is népszerű a készpénz az országban, nem érdemes jelentős mennyiségben például bankban tartani a megtakarításokat, hiszen nagyon alacsonyak a betéti kamatok. Az egyik legbiztonságosabb befektetési formának az államkötvényt nevezte, hiszen így biztosan pénzéhez jut az ember, igaz a kamat is alacsonyabb. Arra…
Századik évébe lépett: mi a titka Bálint gazdának?
Egy ország kedveli Bálint Györgyöt, aki még mindig aktív, levelezik és kertészkedik. Életéről is mesélt – írja a Szeretlek Magyarország. Századik évébe lépett az ország Bálint gazdája. Volt idő, amikor éveken át rendszeresen láttuk őt a tévében, kertészeti tanácsokat adott – mindig bölcsen és jókedvűen. Késő ősszel látta vendégül otthonában az RTL Fókusz stábját: Bálint György mesélt életéről, családjáról és még fényképeit is megmutatta a stábnak. Az ország kertésze még ma…
Varga Mihály: Négyezren szerezhetnek térítésmentesen nehézgépjárműre szóló jogosítványt
Négyezren szerezhetnek térítésmentesen nehézgépjárműre szóló jogosítványt, a mintegy 4 milliárd forintos belföldi forrásból 2400 tehergépjármű-vezető és 1600 autóbuszvezető képzése valósulhat meg a következő években – közölte Varga Mihály az MTI-vel. A pénzügyminiszter elmondta, a programban résztvevők a képzést követően nagyobb hozzáadott értéket adó munkaköröket is betölthetnek, ami a közúti áruszállítás versenyképességét is nagymértékben növelheti. A gazdaság növekedésének köszönhetően az utóbbi időszakban jelentősen nőtt a foglalkoztatás a versenyszférában, miközben az ország…
Uber-sofőrnek adta ki magát a migráns, elrabolt és megerőszakolt egy nőt
Kilenc év letöltendő börtönbüntetést kapott tettéért a migráns Angliában – olvasható a 888.hu-n. Az eset úgy történt, hogy az áldozat október 20-án egy barátaival töltött este után rendelt egy kocsit az Uber alkalmazáson keresztül. Mikor a migráns, Mohammed Awais megérkezett, a nő azt hitte, hogy a férfi a sofőr, így be is ült az autójába. A nőnek aztán hamar gyanússá vált a férfi viselkedése, ugyanis a migráns szemlátomást nem tudta,…
A Jobbik a hatalom közelében a maradék elveit is feladhatja
Ha a Jobbik úgy érzi a hatalom közelébe kerülhet, akkor maradék elveit is feladja – mondta Deák Dániel az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. A Figyelő főmunkatársa felhívta figyelmet arra is, hogy ahányszor pozitív kontextusban ejtik ki a jobbikos politikusok Gyurcsány Ferenc nevét, úgy csökken a párt támogatottsága, azonban a Jobbik egyre nyíltabban kommunikálja, hogy akár a DK elnökével is összefogna. A mostani kutatások alapján az ellenzéki pártok között…
Folytatódik az ellenzéki tétovázás az EP-lista körül
Nem csitul a vita az ellenzéki pártok között a közös európai parlamenti (EP-) listával kapcsolatban – írja a hirado.hu. Az MSZP javasolta eredetileg a közös indulást. Gyurcsány Ferenc párttársainak megszólalásaiból is úgy tűnik, nincs ellenükre a DK-tól a Jobbikig tartó közös lista. A Jobbik álláspontja azonban nem egyértelmű. „Az egy az egy ellen, nyilvánvalóan sokkal jobb felállás, mint hogyha sokféle lista verseng egymással” – erről beszélt pénteken a párt elnökhelyettese. Az…
Jó reggelt, Makó!
A doni áttörésre emlékeztek Makón és Szegeden, hegymászó élményeiről mesélt Kiszomboron Kerekes Éva, közösségi oldalán mondott köszönetet Farkas Éva Erzsébet a támogatóknak – tegnap ezekről is olvashattak nálunk! Ma veszi kezdetét a Givaudan Kupa: a hagyományos labdarúgó-bajnokságra számos térségi csapat is jelentkezett. Barnaszén lángjánál melegszenek az óföldeáki rászorulók: összesen 142 mázsa barnaszenet osztott ki 17 óföldeáki szociálisan rászoruló családnak a helyi önkormányzat. A doni áttörésre emlékeztek Makón és Szegeden: több tízezer Csongrád megyei áldozata…